Büszke vagyok a vőlegényeinkre! Kreatívak, szerelmesek és ezt nem félnek kimutatni... :) S persze büszke a menyasszonyokra is, akik hűen tudták számunkra szavakba önteni érzéseiket életük legszebb pillanatairól. A mai történet mindezt erősíti bennem, bennünk.
"A megismerkedésünket követően nem sokkal csatlakoztam egy keresztény ifjúsági csoporthoz. A párom már régebb óta járt ebbe a közösségbe, így engem is elhívott. Jól éreztük magunkat. Szilveszter előtt jött az ötlet: mi lenne, ha a csapat együtt ünnepelné az Újévet. Törtük a fejünket, izgalmas programokat találtunk ki. Többek között azt is, hogy videókat vetítsünk magunkról. A feladat az volt, hogy ketten-hárman álljanak össze, és fényképekből kreáljanak valami olyat, ami bemutatja őket. Mivel akkor még nem régóta voltam a csapat tagja, nagyon örültem, hogy ez által jobban megismerhetem a többieket. A párom felajánlotta, hogy a mi közös videónkat majd ő elkészíti, én csak adjak neki pár közös képet, amit szeretnék viszontlátni.
Végül a húga készítette el a videónkat, amit a vetítésig nem is láttam, így nekem is meglepetés volt. De még milyen! Telt az idő, eljött december 31. A fiatalok szépen gyülekeztek, egyre többen voltunk, míg estére összeállt a csapat, körülbelül ötvenen. Alig vártam, hogy kezdődjön a programsorozat! Az ifi-vezető köszöntése után a párom vette át a szót, és beharangozta a videók levetítését. A hátsó sorban már tűkön ültem…
Lekapcsolták a lámpákat, aztán elkezdődött az első kisfilm, persze a mienk! Nagyon izgultam… Egy szerelmes szám alatt pörögtek a képek a közös emlékeinket felidézve. Könnybe lábadt a szemem. Majd egyszer csak vége lett. Ismét fényben úszott a terem, közepén a párom, mikrofonnal a kezében, éppen előre hívott. Kezdtem megijedni… Amikor kiértem, a zsebébe nyúlt, elővett egy piros dobozt, majd megkért, hogy hozzam meg életem egyik legfontosabb döntését, és válaszoljak a kérdésre: „Leszel a feleségem?” Szóhoz sem jutottam. Előkapott egy virágcsokrot is, és a legszebb mosolyát, amit addig még soha nem láttam. Szavak nélkül csak a nyakába borultam, majd pár másodperc múlva megszólaltak a többiek: „Nem hallottuk a választ!” Én hátra néztem, és ezt kiabáltam: „Hát persze!!!” Felhúzta a gyűrűt, ami pont olyan volt, amilyenre mindig is vágytam…
Így történt, hogy ötven ember előtt lettem menyasszony. :-)
Az eseményről videó is készült, amit jó volt visszanézni, hiszen a sokkhatás miatt nem minden részletre emlékeztem tisztán. Gondolom, senkit nem lep meg, hogy a mi videónk volt az első és egyben utolsó, az „egymás megismerése videók által” csak egy fedő sztori volt… A virágcsokrot is nagy nehézségek árán tudták becsempészni, mert mint utólag kiderült, mindig ott voltam, ahol nem kellett volna, így nehéz volt megoldani, nehogy lebukjanak. Visszagondolva az is elég feltűnő volt, hogy a barátnőm minden ötödik percben elmondta, mennyire várta már ezt a napot, és úgy örül, hogy itt lehet.
Mindent összevetve, tökéletes este volt. Különleges, kreatív, boldog, örömteli, megismételhetetlen. Egy nap, amelyre most is mosolyogva emlékszem vissza."
"A megismerkedésünket követően nem sokkal csatlakoztam egy keresztény ifjúsági csoporthoz. A párom már régebb óta járt ebbe a közösségbe, így engem is elhívott. Jól éreztük magunkat. Szilveszter előtt jött az ötlet: mi lenne, ha a csapat együtt ünnepelné az Újévet. Törtük a fejünket, izgalmas programokat találtunk ki. Többek között azt is, hogy videókat vetítsünk magunkról. A feladat az volt, hogy ketten-hárman álljanak össze, és fényképekből kreáljanak valami olyat, ami bemutatja őket. Mivel akkor még nem régóta voltam a csapat tagja, nagyon örültem, hogy ez által jobban megismerhetem a többieket. A párom felajánlotta, hogy a mi közös videónkat majd ő elkészíti, én csak adjak neki pár közös képet, amit szeretnék viszontlátni.
Végül a húga készítette el a videónkat, amit a vetítésig nem is láttam, így nekem is meglepetés volt. De még milyen! Telt az idő, eljött december 31. A fiatalok szépen gyülekeztek, egyre többen voltunk, míg estére összeállt a csapat, körülbelül ötvenen. Alig vártam, hogy kezdődjön a programsorozat! Az ifi-vezető köszöntése után a párom vette át a szót, és beharangozta a videók levetítését. A hátsó sorban már tűkön ültem…
Lekapcsolták a lámpákat, aztán elkezdődött az első kisfilm, persze a mienk! Nagyon izgultam… Egy szerelmes szám alatt pörögtek a képek a közös emlékeinket felidézve. Könnybe lábadt a szemem. Majd egyszer csak vége lett. Ismét fényben úszott a terem, közepén a párom, mikrofonnal a kezében, éppen előre hívott. Kezdtem megijedni… Amikor kiértem, a zsebébe nyúlt, elővett egy piros dobozt, majd megkért, hogy hozzam meg életem egyik legfontosabb döntését, és válaszoljak a kérdésre: „Leszel a feleségem?” Szóhoz sem jutottam. Előkapott egy virágcsokrot is, és a legszebb mosolyát, amit addig még soha nem láttam. Szavak nélkül csak a nyakába borultam, majd pár másodperc múlva megszólaltak a többiek: „Nem hallottuk a választ!” Én hátra néztem, és ezt kiabáltam: „Hát persze!!!” Felhúzta a gyűrűt, ami pont olyan volt, amilyenre mindig is vágytam…
Így történt, hogy ötven ember előtt lettem menyasszony. :-)
Az eseményről videó is készült, amit jó volt visszanézni, hiszen a sokkhatás miatt nem minden részletre emlékeztem tisztán. Gondolom, senkit nem lep meg, hogy a mi videónk volt az első és egyben utolsó, az „egymás megismerése videók által” csak egy fedő sztori volt… A virágcsokrot is nagy nehézségek árán tudták becsempészni, mert mint utólag kiderült, mindig ott voltam, ahol nem kellett volna, így nehéz volt megoldani, nehogy lebukjanak. Visszagondolva az is elég feltűnő volt, hogy a barátnőm minden ötödik percben elmondta, mennyire várta már ezt a napot, és úgy örül, hogy itt lehet.
Mindent összevetve, tökéletes este volt. Különleges, kreatív, boldog, örömteli, megismételhetetlen. Egy nap, amelyre most is mosolyogva emlékszem vissza."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése