A mai nap nagyon kedves számunkra, hiszen végre eljött a pillanat, hogy Veletek is megosszunk olyan történeteket, amelyek a "Nyerj meg minket esküvői fotósodnak" pályázatunkra érkeztek. Ugyan az eredményhirdetés csak március 19-én lesz és addig reméljük, tovább gyarapszik a történetek listája, számítunk a segítségetekre a döntésben, ezért elhatároztuk, hogy név nélkül tesszük közzé őket.
Számunkra sok-sok örömteli pillanatot hoztak ezek az írások és bízunk benne, hogy Ti is hasonlóképpen örömötöket lelitek bennük, és felfedezitek az élet apró, ám annál jelentősebb tanulságait, amelyeket magukban hordoznak.
Első történetnek egy olyan hétköznapinak tűnő "mesét" választottunk, ami megmutatja, hogy a szeretet a mindennapok szürke köntösébe bújtatva is mi mindenre képes.
"Megismerkedésünk története talán hétköznapi… adott egy lány és egy fiú, akik az évek során megélt csalódások miatt egy láthatatlan csigaházat építettek maguk köré… lépésről-lépésre haladtunk, mert éreztük, ez egy olyan dolog, amire vigyázni kell, nem akartuk tönkretenni…
Én szinte megközelíthetetlen voltam a rossz tapasztalatok miatt, ezért Dávidnak nem volt könnyű dolga velem… de egy nyári délután megtört a jég, még pedig a következő sms miatt:
„Tudom, hogy félsz, én is félek… de szeretnék melléd odabújni a csigaházadba, hogy mindennap együtt éljük át a napfelkeltét!”
Erre tisztán emlékszem, pedig 4 és fél éve történt. Innentől kezdve pedig már nem volt megállás, felgyorsultak az események, mondhatni őrült tempóval és a nem mindennapi történetünk talán itt kezdődött el. Én ugyanis még a megismerkedésünk előtt jelentkeztem egy fél éves Erasmus ösztöndíjra Párizsba, melyet meg is nyertem. 2 hónapja ismertük egymást, amikor csak úgy kibukott belőlem:
„-Nincs kedved velem jönni?”- és a válasszal szerintem engem is és saját magát is meglepte:
„-De!”
Fél évünk volt szállást, munkát keresni neki odakint. Kiadta a lakását és feladta az akkori munkahelyét. Végül a keresgélés ellenére úgy mentünk ki, hogy csak 1 hónapra volt szállásunk, a többit majd meglátjuk, hiszen a kollégiumba őt nem vihettem be, külsős szállást kellett találnunk. Munkát még nem találtunk neki, franciául nem tudott, szóval mélyvíz volt a köbön. De nem aggódtunk, tudtuk, szeretjük egymást, talpraesettek vagyunk így találunk majd megoldást. Munkát és szállást a párizsi magyar katolikus misszión keresztül szereztünk… őszinte leszek, nem vagyunk templomba járó hívők, de ha az ember szorult helyzetben van, nem válogat az eszközökben, így minden vasárnap eljártunk az istentiszteletre, majd utána „kapcsolatokat építettünk”. A párom elvállalt mindent, amit felajánlottak neki, többnyire kétkezi felújítási munkákat. Tudni kell azt, hogy kiutazásunk előtt annyi köze volt a burkolói munkához, hogy a lakását saját maga újítgatta fel. Felütötte hát az Internetet, majd az ott elolvasott cikkekből elsajátította a szakma alapjait. Megélhetésünket többnyire ez szolgáltatta Párizsban és én köszönöm neki, hogy ilyen nem mindennapi módon volt talpraesett. Az ott eltöltött idő az szerintem, ami örökre összekovácsolt minket. A problémák megoldása, ezáltal az összecsiszolódás, a csodák, melyeket megéltünk adták az alapot annak, ami miatt most itt állunk az esküvőnk előtt és készülünk megalapítani közös házaséletünket és leendő családunkat."
Számunkra sok-sok örömteli pillanatot hoztak ezek az írások és bízunk benne, hogy Ti is hasonlóképpen örömötöket lelitek bennük, és felfedezitek az élet apró, ám annál jelentősebb tanulságait, amelyeket magukban hordoznak.Első történetnek egy olyan hétköznapinak tűnő "mesét" választottunk, ami megmutatja, hogy a szeretet a mindennapok szürke köntösébe bújtatva is mi mindenre képes.
"Megismerkedésünk története talán hétköznapi… adott egy lány és egy fiú, akik az évek során megélt csalódások miatt egy láthatatlan csigaházat építettek maguk köré… lépésről-lépésre haladtunk, mert éreztük, ez egy olyan dolog, amire vigyázni kell, nem akartuk tönkretenni…
Én szinte megközelíthetetlen voltam a rossz tapasztalatok miatt, ezért Dávidnak nem volt könnyű dolga velem… de egy nyári délután megtört a jég, még pedig a következő sms miatt:
„Tudom, hogy félsz, én is félek… de szeretnék melléd odabújni a csigaházadba, hogy mindennap együtt éljük át a napfelkeltét!”
Erre tisztán emlékszem, pedig 4 és fél éve történt. Innentől kezdve pedig már nem volt megállás, felgyorsultak az események, mondhatni őrült tempóval és a nem mindennapi történetünk talán itt kezdődött el. Én ugyanis még a megismerkedésünk előtt jelentkeztem egy fél éves Erasmus ösztöndíjra Párizsba, melyet meg is nyertem. 2 hónapja ismertük egymást, amikor csak úgy kibukott belőlem:
„-Nincs kedved velem jönni?”- és a válasszal szerintem engem is és saját magát is meglepte:
„-De!”
Fél évünk volt szállást, munkát keresni neki odakint. Kiadta a lakását és feladta az akkori munkahelyét. Végül a keresgélés ellenére úgy mentünk ki, hogy csak 1 hónapra volt szállásunk, a többit majd meglátjuk, hiszen a kollégiumba őt nem vihettem be, külsős szállást kellett találnunk. Munkát még nem találtunk neki, franciául nem tudott, szóval mélyvíz volt a köbön. De nem aggódtunk, tudtuk, szeretjük egymást, talpraesettek vagyunk így találunk majd megoldást. Munkát és szállást a párizsi magyar katolikus misszión keresztül szereztünk… őszinte leszek, nem vagyunk templomba járó hívők, de ha az ember szorult helyzetben van, nem válogat az eszközökben, így minden vasárnap eljártunk az istentiszteletre, majd utána „kapcsolatokat építettünk”. A párom elvállalt mindent, amit felajánlottak neki, többnyire kétkezi felújítási munkákat. Tudni kell azt, hogy kiutazásunk előtt annyi köze volt a burkolói munkához, hogy a lakását saját maga újítgatta fel. Felütötte hát az Internetet, majd az ott elolvasott cikkekből elsajátította a szakma alapjait. Megélhetésünket többnyire ez szolgáltatta Párizsban és én köszönöm neki, hogy ilyen nem mindennapi módon volt talpraesett. Az ott eltöltött idő az szerintem, ami örökre összekovácsolt minket. A problémák megoldása, ezáltal az összecsiszolódás, a csodák, melyeket megéltünk adták az alapot annak, ami miatt most itt állunk az esküvőnk előtt és készülünk megalapítani közös házaséletünket és leendő családunkat."
