2012. március 27., kedd

Szeretet képek születésnapra - egy élvezetes meglepetés

Tücsi férje, Zolti, az első lelkes blogkövetőink egyike. Különösen azért vagyunk erre büszkék, mert ő is fotós, erdész lévén gyönyörű természetfotókat készít. Ebből született Tücsi fejében az ötlet, hogy 40. születésnapjára egy általunk készített fotósorozattal lepje meg. Nem is akármilyennel! Szerette volna - egyébként teljesen összecsengően a mi elképzelésünkkel -, ha intimebb, szexisebb képek is a sorozat részét képeznék.

Az első pillanattól kezdve láttuk magunk előtt az elérni kívánt hangulatot, a kérdés már csak az volt, hogy hol is lehet mindezt megvalósítani, hiszen teljesen kiszámíthatatlan időjárási viszonyokkal kellett számolnunk. Egész februárban esett a hó, így az utolsó napokig a teljes öltözékes fotókhoz havas kültéri miliőre készültünk, szerencsére mindhiába! Február utolsó napjának reggelén csodálatos, tavaszi idő várt bennünket annak ellenére is, hogy előző nap hirtelen mindenütt újra téli köntösbe burkolózott a táj.

Kreatív fotózás - az első fotók a Nemzeti Színház környékén készültek


A beltéri helyszínek kapcsán is sorra változtak az ötletek, amíg egy tévénézős órában meg nem láttuk a Dreher villát, ami lenyűgözött bennünket. Nem haboztunk sokáig, felkerestük a kompetens szervet és engedélyt kértünk a fotózásra. Nagy örömünkre szívesen beengedtek bennünket, hogy szabadon "garázdálkodhassunk". :) Azt hiszem, mindhármunk számára már önmagában a helyszín is hatalmas élmény volt... bejárhattuk a különlegesebbnél különlegesebb zugokat, mintha egy interaktív kulturális-időutazásos kiránduláson lettünk volna...:) Zoli különösen élvezte, mert még a korom sötét kazánházba és konyhába is örömmel merészkedett be és próbálta számunkra fotón megörökíteni az előlünk rejtve maradt részeket is. :)

A kazánház...állítólag működőképes...:) Már ketten is jelezték, hogy vállalják a fotózkodást itt! :) Csak megtaláljuk a helyüket a sötétben... :)

Kreatív fotózás - az első tavaszi napsugarak fényében

Kreatív fotózás - a villa rejtett zuga a padláson és a csodás kandalló


Azért egyetlen negatívumot tudok mondani, amit leginkább Tücsi szenvedett el... a kinti ragyogó, melengető napsütés ellenére bent max. 5 fok volt... mindez mezítláb...egyszál ingben... Gondolhatjátok, hogy igyekeztünk vagy legalábbis próbáltunk, és közben persze jókat röhögtünk az egész szituáción... :D

Kreatív fotózás szabadon a Dreher villa régi, de még így is lenyűgöző termeiben



A fotósorozat vetkőzősebb részeit a mi otthonunkban készítettük el, szerencsére ott már jó meleg volt, így bátran előkerülhettek a pikánsabb "ruhadarabok"! :)




A történet része, hogy Zoltit valahogy meg kellett vezetni, nehogy kiderüljön a meglepetés... így hivatalosan, amit most láttok egy továbbképzés eredménye, amire Tücsinek mindenképpen el kellett jönnie Pestre... :D Az egyik leggyengébb pontnak csaknem a frizurapróba bizonyult, mert Zolti bizony Tücsi várakozása ellenére szemfülesen észrevette, hogy felesége más-más hajviselettel tér haza... persze nem kellett Tücsit félteni, az indok: a barátnője valami fodrász mestervizsgára készül és Ő a kiszemelt áldozati próbababa...:)

A születésnapi meglepetés ajándék végül a lehető legjobban sült el, ennek most hétvégén, a születésnapi bulin, mi is szemtanúi lehettünk... de erről majd később! :)

Te adnál rólad készült fotósorozatot ajándékba?

2012. március 19., hétfő

Történetek menyasszonyaink tollából - Nyerj meg minket esküvői fotósodnak 25.-29.

Emlékeztek, hogy két vőlegény írt Nekünk? Hogy titokban tarthassuk a nevezését menyasszonya előtt, csak most mutathatom meg számotokra, mit is él át egy férfi, amíg megkéri választottja kezét! :) A történeteket felölelő utolsó bejegyzésünket ezzel a nagyon-nagyon helyes irománnyal kezdjük...

"Mit is írhatna az ember egy ilyen „versenyre”?! Elég nehéz feladat egy kis szeletet kiemelni egy párkapcsolat történetéből, hiszen mi is már annyi mindent megéltünk. Írhatnék a találkozásunkról is, mert az sem volt mindennapi, de talán mégis az eljegyzésünket írnám meg, hiszen májusi esküvőnkig ez volt az eddigi a legcsodálatosabb nap.

2011.augusztus 20-án jött el a nagy nap. Megtörtént volna előbb is, de egyszer egy beszélgetés közben a kedves - most már - menyasszonyom elárulta nekem a titkot, hogy Ő tudja ám, hogy mik a lehetséges időpontok az eljegyzésre. Már korábban is voltak érdekes megérzései, amik bejöttek. Nevetve kérdeztem, hogy mik azok, mert direkt olyan alkalmakat választottam ki lehetséges időpontnak, hogy ne kötődjön semmi közös dologhoz, így biztos voltam benne, hogy nem találja ki. Erre elsorolta azt a 3 napot, amikre gondoltam. Lefehéredve, kínosan nevetve tagadni próbáltam, de mindhiába. Nah, gondoltam magamban, már csak azért is a harmadik lesz, azaz augusztus 20.-a. (ha államalapításhoz jó, akkor családalapításhoz is)

Rengeteg gyűrű megnézése után meglett a nyertes. Ezután két hét rettegés jött, nehogy megtalálja.

Augusztus 20-át Csopakon töltöttük, egy elég nagy családi összejövetel keretein belül. Ritka ilyenkor olyan pillanatot találni, amikor meg tud szökni az ember a tervei magvalósítása érdekében. Úgy döntöttem, hogy a 20.-ai szentmise után és ebéd előtt lesz a legmegfelelőbb. Mondtam neki, hogy ugorjunk át Tihanyba az apátsághoz fagyizni, addig is egy kicsit kettesben lehetünk. Természetesen az ötletem nem aratott nagy sikert, mondván:” 40 fok melegben inkább a strandra mennénk, ott is lehet fagyizni, miért nem megyünk akkor inkább oda…?”

Nagy nehezen sikerült meggyőznöm és elindultunk. A mai napig sem tudom, hogy vezettem le azt a 20 km-t, mert az idegességtől és az izgalomtól alig láttam. Mondani sem kell, hogy a lehető legmesszebb találtunk csak parkolóhelyet. „Kellemes” volt megmászni a dombot délelőtt 11-kor, abban tikkasztó hőségben.

Végre felértünk a „mi padunkhoz”. Az elmúlt alkalmakkor szinte senki nem járt még a környéken sem, most bezzeg… egymás hegyén-hátán a turisták. Végre kiürült a környék! Természetesen, ahogy illik letérdeltem, remegő kézzel elővettem a gyűrűsdobozt és feltettem a nagy kérdést: „Leszel a feleségem?”

A meglepettségtől és a már majdnem előtörő sírástól elég nehezen hangzott el az IGEN, de végül felkerült a gyűrű az őt megillető helyre. Ezután elmondtam Pilinszky Jánostól a „Köszönöm az életnek” című verset és egy hosszú forró csókkal pecsételtük meg a szerelmünket.

Hazaérve Csopakra első körben jól leszidtak bennünket, hogy hol voltunk ennyi ideig, már mindenki minket várt az ebédnél. A gyűrű megmutatásával feledésbe merült a késésünk és ünnepi hangulatban telt az ebéd.

Az egész napot megkoronázta az esti tűzijáték, ami talán egy kicsit a mi tiszteletünkre is szólt.

Nagyon bízom benne, hogy elnyeri tetszéseteket a lánykérésem története és meglephetem páromat a Tőletek elnyerhető esküvői fotózással."





Van, hogy a gondolatainkat nem csak mi halljuk, hanem azok is, akikkel valamilyen titokzatos szövetségünk van, olyan, amiről talán sejtelmünk sincs még...?

"Az alábbi sorokban olvashatják "mesés" egymásra találásunkat:
Szilveszteri munka, a meseszép 5csillagos szállodában

Hol volt, hol nem volt, hosszú évek óta először éppen úgy esett, hogy a szilveszteri buli kimaradt a sorból. Nem szerettem volna "gyertyatartóként" rontani a levegőt - vagy inkább a saját hangulatomat - azzal, hogy egyedül érkezek a szerelmes barátaim közé. Pár nappal szilveszter előtt kaptam egy ajánlatot, hogy a sárvári Spirit Hotelben szolgáljak fel (12 óra keménynek ígérkező munka az ünneplés helyett.) Az, hogy nem kell magányosan otthon ülnöm és a pénz is motivált, így hát elvállaltam.

Életem egyik, ha nem a legjobb döntése volt ez.

Nagykanizsáról 9 másik diákkal együtt indultunk útnak, hogy időre Sárvárra érjünk és felvegyük a munkát. A másik autóban utazott egy rendkívül helyes fiú. Igaz, nem beszéltem vele még kb. az ezt követő 8 órában sem, de ránézésre már tudtam, hogy meg kell ismernem.

A munka, a sok talpalás ellenére jó hangulatban telt, noha fárasztó volt, de még sosem jártam ennél szebb épületben. Minden csupa fény és pompa, ahogy annak lennie illik. (: Azon filóztam éppen, hogy miért nem a párommal ülünk egy asztalnál mi is? Miért vagyok itt egyedül - tele a étterem ragyogó, ünneplő, boldog emberekkel, mégis egyedül éreztem magam -, miért nincs párom? Miért dolgozok, mikor mindenki más ünnepel, koccint? Mindenki rám koccintott, holott nem is tudták. (Január 1-jén van a névnapom) Ez valami furcsa, keserédes érzéssel töltött el... eddig mindig ittunk az örömömre, most meg senki nem szól hozzám és én nem koccintok senkivel.

Éjfél után nem sokkal odalépett hozzám a "rendkívül helyes fiú" és félrehívott egy sarokba. Nem tudom, hogy hogyan vitelezte ki, de szerzett két pezsgőspoharat és boldog névnapot kívánt. Mai napig nem árulta még el, hogy honnan tudta egyáltalán a nevem és azt, hogy aznap van a névnapom.

Ezt követően nem nagyon nyílt alkalmunk beszélni egymással, mert jött az éjfél utáni "nagy zaba" és nekünk résen kellett lennünk, hogy ki mit kér. Nem tudtunk meg többet egymásról, csak annyit, hogy ő Péter én Fruzsina és mindketten szeretjük a jó pezsgőt, bort és pálinkát, meg persze, hogy egyikünknek sem volt jobb dolga, minthogy eljöjjön Nagykanizsáról Sárvárra dolgozni Szilveszter éjjelén.

Hazafelé már egy autóban utaztunk, de a fáradtság és az a kevéske alkohol, amit stikában elfogyasztottunk megtette hatását és rögtön el is aludtunk egymás vállán. Mikor felébredtem már hazaértünk és nem volt a kocsiban.

A többiektől megtudtam a pontos nevét, ami nem egyszerűsítette meg a helyzetet. A facebook több100 ilyen találatot dobott ki. (Az én emberem adatlapján nem volt egy darab fénykép sem. --> esélytelen volt, hogy felismerjem az adatai alapján.)

Szerencsémre nem túl hosszú, de fárasztó keresgélés után sikerült egy közös ismerős által egymásra találni.
Az első randink meseszerű és vicces is volt. Séta, tópart, csúszkálás a jégen, teázás, kellemes beszélgetések és ami a mai napig jellemző ( '-.- ) sikerült térdig belemászni a tópart melletti hatalmas sártengerbe. (Ezen azóta is jókat nevetünk.) Na és persze az első csók. 2011. Január 7-én történt mindez.

Azóta összeköltöztünk, majd külön a szülőktől. Együtt élünk és jegyben járunk. Most arra spórolunk, hogy az lehetőleg 1-1,5 éven belül össze tudjunk házasodni. Még nem tudtunk kitűzni időpontot, mert ez nagyban a pénz függvénye.

Talán hosszúra sikerült, de elhihetik, nem tudom kellőképpen szavakba foglalni, amit érzek. Szerelmes vagyok ebbe a fiúba, aki mellettem lett férfi. Munkába állt, hogy együtt élhessünk és nap mint nap azon dolgozunk mindketten, hogy együtt, boldogan mehessünk tovább az úton."

Fiatalság bolondság? Vagy mégsem? Nem számít a kor, az sem, hogy távol vagy közel élhetünk, ha szeretjük egymást, akkor minden eldőlt...


"Véletlenek márpedig nincsenek!

Szeretném nektek elmesélni eddigi történetünket a vőlegényemmel, Józsival. Megismerkedésünk idején ő még egy másik településen lakott, amit én talán csak hírből ismertem, viszont sosem jártam ott. 2005 Szilveszterét készültünk megünnepelni, én egy baráti társasággal a saját falumban, ő pedig házibuliba indult a haverjaival. A házibuli az elmondásai szerint elég vacak volt, ezért egy kisebb társasággal – és egy csinos lánnyal – eljöttek „hozzánk”, hogy a discoban folytassák tovább a bulizást. A kiszemelt lány valami érthetetlen okból magába fordult és nem akart tovább a fiúkkal lenni. Józsiék ekkor eldöntötték, hogy nincs kedvük egy savanyú uborkává változott csajszival szilveszterezni, átmentek az egyik sörözőbe.

Éjfélig az én baráti társaságommal voltam, jól elszórakoztunk, de nem volt igazán szilveszteri a hangulatom. Pezsgőzés után eljött értem néhány barátnőm, sétálni indultunk, hátha elcsípünk még egy-két ünnepi tűzijátékot. Az utcákat járva több ismerőssel is találkoztunk, jókat nevettünk, bolondoztunk a hóban, mire egyikünk kitalálta, hogy nekünk is kellene pár tűzijátékot fellőni. Egyszer a távolban láttuk, hogy egy önjelölt pirotechnikus ügyködik az egyik kocsma előtt, a haverjai pedig nagy átéléssel szemlélik a történéseket.

Odaszaladtunk hozzájuk tűzijátékot kunyerálni – persze már elfogyott nekik –, mire az egyik jóképű fiú, Józsi átkarolta a vállam és csak ennyit mondott: „Szia! De szép vagy! Hogy hívnak?” Nagy zavaromban alig tudtam bemutatkozni, 14 évesen még senki nem mondott nekem ilyet… A barátai ezt hallván rögtön rávágták: „Hé, mi lesz a Tündével?!” Megállt bennem az ütő, hogy végre tetszek valakinek, de barátnője van? Nem akartam bekavarni, de az „Á, semmi, hagyjuk, nem érdekel már!” válasz megnyugtatott, hogy ők nincsenek is együtt. Mindenki bemutatkozott egymásnak, a fiúk pedig meghívtak minket egy italra, ha már tűzijátékkal nem tudtak kiszolgálni. Az egy italból ezután lett kettő, három, négy, közben beszélgettünk, hógolyóztunk. Józsinak kicsit becsípve több bátorsága volt, mint általában, elkérte a telefonszámomat. Gondolkodtam rajta, hogy megadjam-e neki, vagy tereljem másra a témát, barátnőim arckifejezéséből a nemleges választ olvastam ki, viszont belül azt éreztem, hogy ennyi kedves szó után egy rendes fiúval van dolgom. Számot cseréltünk.

A lányok mondták, hogy vissza kellene mennünk az eredeti társaságunkhoz, mert nekik nem biztos, hogy tetszik a fél éjszakás kimaradás (nekem fel sem tűnt, hogy már három órája a fiúkkal vagyunk…). Józsi kézen fogott, a kibővült társaság kerülőúton elindult a faluban. Elbúcsúztunk a fiúktól, ők átadtak minket a felnőtteknek, akiket csodával határos módon nem viselt meg, hogy hanyagoltuk őket több órán keresztül.

Ők visszamentek a discoba, mi egy rövid rendrakás és a maradék virsli elpusztítása után, egy órán belül már a saját ágyunkban aludtunk. Nekem persze folyton azon zakatolt az agyam, hogy komolyan tetszek valakinek? Lehet ebből valami? Majd meglátjuk…

Pár nap után kaptam tőle egy sms-t, érdeklődött a hogylétem felől. A januárt végigbeszéltük üzenetek formájában, a következő közös programunkat is kitűztük a hónap végére, aznapra amikor megírtuk a középiskolás központi felvételit. Napközben már nagyon izgatott voltam, anyukám figyelmét ez nem kerülte el és elkezdett puhatolózni, hogy miért is akarunk pont ma menni pizzázni (sosem jártam ki akkoriban esténként a barátnőimmel), talán van valakim? Én persze hárítottam, azt hittem, hogy esetleg mérges lesz, ha a fülébe jut, hogy 18 éves „idegennel” akarok találkozgatni. A közös vacsora után a lányok hazamentek, Józsi barátai a pizzériában maradtak, mi ketten sétálni mentünk. Ismerkedtünk, beszélgettünk, éreztem, hogy ebből ma már csak jó sülhet ki, nagyon aranyos volt velem. Tudtuk, hogy van bennünk valami közös.

Anyukám már telefonált, hogy menjek haza, de az izgatott hangomból sejtette, hogy még szeretnék kint maradni. Mondtam, hogy van „testőröm”, nem kell féltenie. Meglepődtem, hogy egyből engedékenyebb lett, azt hittem szigorúbban fogja venni a pasizási törekvéseimet. Még egy keveset sétáltunk a parkban, de ekkor már Józsi mondta, hogy inkább hazakísér, nehogy megfázzunk. Baráti puszival köszöntünk el egymástól.

A következő hétvégére is hasonló programot terveztünk, viszont ekkor már puszi helyett csókkal, számomra az első csókkal búcsúztunk el. Innentől számítjuk magunkat egy párnak. Az ezután következő hétvégéket, majd az egész nyarat nálunk töltötte, ősz elején hozzánk költözött.

Szépen éldegéltük a saját életünket, még ha az egy kicsit furcsának is tűnt, hogy én a hétköznapjaimat kollégiumban, Józsi pedig a szüleimmel töltötte. Mi tudtuk, hogy nekünk ez a jó, mások véleménye nem számított. Akiké pedig igen, azok örültek, hogy így egymásra találtunk. Az utolsó gimnáziumi évben ez már mindenkinek természetes volt. Jelenleg főiskolán tanulok, Józsi dolgozik. Tavaly karácsony után lettünk menyasszony és vőlegény hivatalosan.

Miért ezt a címet adtam az írásomnak? A hat közös év alatt sokszor szóba jött, hogy mi lett volna, ha nem indulunk el Szilveszterkor sétálni? Ha ők nem unják meg a házibulit? Nem akkor indulunk el, hanem fél órával később? Nem abba az utcába fordulunk, ahol a fiúk tűzijátékoztak? Ha a barátnőm nem szólítja meg az ő társaságukat? Ha nem cserélünk telefonszámot?

Ezek a véletlenek játszottak közre, hogy megismerkedtünk, és hogy azóta is köszönjük, jól vagyunk."


Olyan jó azt olvasni, hogy sok-sok kutatás és a közhiedelemmel szemben, az Internet és az internetes társkeresés igenis működhet!

"Én egy társkereső oldalon voltam regisztrált tag, ő úgy szintén. Minden nap megnéztem keresett-e valaki. De igazából az tetszett, hogy megnézték a képeimet és kommentárt írtak hozzá, hogy milyennek találnak. Egy kis önbizalom növelő értéke volt. Igazából úgy voltam vele, hogy akkor komoly kapcsolatot nem szerettem volna. Egy kis időre elég volt. Meg nem is nagyon hittem ezekben a társkeresőkben. És voltak is buktatók, akik csak olyan dolgokért írtak, hogy inkább nem is válaszolt az ember. Már három hónapja voltam fenn. Egyik nap beléptem és jött egy üzenet. Ennyi állt benne: szia, Ati vagyok (egy olyan városból ami 12 km-re van onnan ahol lakom), én szívesen járnék veled és lennék a barátod. És az msn címe. Elolvastam, először felcsillant a szemem, a fényképe is tetszett. De utána gondolkodtam mit csináljak, felveszem és beszélgetek vele, már lehet, hogy holnap ki akar jönni és megismerni. Én nem akarok most kapcsolatot. Egy hét múlva mégis úgy döntöttem, hogy egye fene megpróbálom, beszélek vele, elmondom , hogy mi a helyzet. Így is lett. Már az első nap el kezdtünk beszélgetni. Nagyon aranyos volt és illedelmes. Többször is leírtam neki, hogy szívesen ismerkedem, de komoly kapcsolatot nem akarok. Ő mindig csak azt írta, hogy jó ő megérti, de azért ő próbálkozna, ha nem baj. Egy hét beszélgetés után megbeszéltük, hogy találkozzunk. Ki jött ide hozzám, de még behívni nem akartam így megbeszéltük, hogy felvesz és elmegyünk valahova. Így is lett. Felvett, már elsőre szimpatikus volt. Én a Hany szívében lakom és így felmentünk oda, ott van egy pihenő, ott beszélgettünk. Este 10 órára hazavitt. Másnap újra beszéltünk neten, mondja, hogy ő ma is kijönne, ha nem nagy gond. Mondtam nem. Szintén úgy találkoztunk, mint előtte nap. Meséltem, meséltem neki és ő csak hallgatott. Először olyan kis furának tűnt, hogy ilyen hallgatag. Kaptam tőle egy kis ajándékot egy plüss oroszlánt. Este 11 óra felé beültünk az autóban, hogy indulunk, mert már hűvös volt. Még mindig olyan kis hallgatag volt. De nem indult el. El kezdett ő is mesélni. Nagyon aranyos volt. Megfordult a fejembe, hogy lehet hogy őt nem kellene elengedni. Egy kicsit fáztam, odaadta a pulóverját és ahogy rám adta, közel kerültünk egymáshoz. És ekkor mintha megállt volna az idő és minden ami körülöttünk volt. És ekkor elcsattan az első csókunk. Beleremegtem, éreztem, hogy nem szabad elengednem. Ettől a pillanattól fogva mi egy pár vagyunk, immár 4 éve. És a négy éves évfordulónkat megpecsételjük azzal, hogy örök hűséget esküszünk egymásnak idén május 26-án.

Hát ez a mi kis történetünk, az egyik legszebb ami történt velünk. Sose gondoltam, hogy akkor és ennyire szerelmes leszek. És ami a legjobb érzés, hogy mindig szerelmes vagyok belé"



Ezt a történetet azért szeretjük, mert megmutatja, hogy soha, de soha nem érdemes semmit sem feladni, mert az élet legszebb dolgai akkor tárulnak ki előttünk, amikor már nem is várnánk vagy vágynánk...talán, mert csak akkor vagyunk képesek elengedni a szorongásunkat és a szomorúságunkat igazán...

"Minden reményt feladtam, amikor elhagytam, azt a férfit, aki megkeserítette az életemet. Nem hittem, hogy tudok bízni valakiben, és főleg azt nem, hogy olyan hamar. December elején, úgy éreztem vége a világnak, aztán mégse, azt hogy jobb nekem egyedül és nem kell senki. Rá két hétre egy férfi, akit addig csak, mint pultos ismertem, megvárta még végzek, hogy haza kísérjen. Azt mondta „Értem a világ végére is elmenne”. És elcsattant köztünk az első csók. Majd elváltunk egymástól. Később újra összefutottunk, és egy csodálatos éjszakát töltöttünk együtt. Nem akartam, nem hittem, vagy csak nem mertem, de én le is zártam, hogy köztünk nem lesz már semmi.

Karácsony reggel még azt hittem egyedül töltöm az ünnepeket az albérletembe, mikor délután megcsörrent a telefonom, és arra kért töltsem vele a karácsonyt. A legszebb karácsonyi ajándékot kaptuk „Egymást.”.

Két ember, aki azt hitte, nem fogják úgy szeretni, ahogy ők szeretnek. Két ember, aki a semmiből akart mindent felépíteni, de feladta.

Össze akart velem költözni egy hét után. A nagy kérdés az volt van-e rá esély, hogy sikerül, és ha nemet mondok, utána mennyire fog komolyan venni. Mindenki próbált meggyőzni, hogy ne, hisz, hogy jártam. De mégis valami azt súgta most meg kell próbálni, ha most nem akkor soha.

Elkezdtük a közös életünket, és bár az elején nehéz volt, megérte. Imádtam a romantikus filmeket, de nem hittem benne, hogy velem is megtörténhet. Megtaláltam azt, akivel le tudom élni az életem és, aki velem képzeli el az egész életét. És aki úgy szeret, mint, ahogy én őt. Ennek már több mint 3 éve.

A semmiről indultunk és nagyon sok mindent elértük. Már csak három dolog tűnt lehetetlenek: esküvő, lakás, család.

Nagy nehézségek árán és támogatás nélkül sikerült elérnünk, hogy májusba kimondhassuk a boldogító igent. Egyik nagy álmunk válik valóra és ezzel a remény, hogy talán a másik két álmunkról se kell lemondanunk."

Történetek menyasszonyaink tollából - Nyerj meg minket esküvői fotósodnak 22. - 24.

Elérkezett az eredményhirdetés napja... Mi izgulunk nagyon és Ti?
Jöhetnek még a történetek, ugye? :) Ma is többet osztunk meg Veletek, több részletben, hiszen kár volna akár egyet is kihagyni!

"Az „Öcsike” és én

Megismerkedésünk mesébe illő volt. Ekkor 22 éves voltam. Házhoz jött a Szerelem és „bekopogtatott”. Unokatesóm és férje kitalálták, hogy meglátogatnak engem egy márciusi hosszú hétvégén, és gondolták magukkal hozzák az „Öcsköst” (a férj tesóját). Csak azt elfelejtették megemlíteni, hogy az Öcsike egy 25 éves jóképű férfi...

Szóval mit sem sejtve vártam Őket egy tizenéves fiú társaságában. Amikor megérkeztek és megpillantottuk egymást az Öcsikével, megéreztük: mi egymáshoz tartozunk. "A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást" (Paulo Coelho)
Utólag tudtam meg, hogy amikor meglátott engem a kocsiból a Drágám az első reakciója az volt, hogy „ hééé azt nem mondtátok, hogy ilyen jó nőőő! ”

Tény az egymásra találás manapság nem könnyű, de ami fontos, hogy hallgassunk a szívünkre, mert a legbelülről jövő érzések (legyen az belső hang, megérzés, Isteni sugallat) mutatják meg a helyes utat számunkra.

Aznap este a tánc végleg összehozott Bennünket, épp névnapja volt a Drágámnak, így az élő zenekartól kértem is egy dalt Neki, amitől nagyon meghatódott. Úgy gondolom, ha a táncban megvan az összhang akkor az intimitásban is.

Ám az első csókra még várni kellett, melyet 3 hónap udvarlás előzött meg. Szerelmes levelek modern formában, virágcsokrok, süteményt készített nekem… Én verseket írtam neki, egyszerűen megihletett. A számmisztika sem állt távol tőlem a matematikusi vénámnak köszönhetően, ugyanis észrevettem, hogy a neveink betűinek megfeleltethető számok összegei érdekes összefüggést mutatnak:

xxxxxx xxxxxx + xxxxxx xxxxxx  (A neveket a menyasszony kérésének megfelelően elrejtettem..)

6 3 9 3 4   2 6 4 8 2     7 8 3 4   5 7 4 7 9 8 4 2 6

összesen.: 25 22     22 52

Egymás tükörképei vagyunk. Ez egy jel lehet, ahogyan a nevünk monogramja is mutatja: MARK = jel. Épp akkoriban olvastam egy cikket arról, hogy mindenkinek létezik duálpárja és ikerlángja csak meg kell találnunk…

Azon az estén amikor összejöttünk szintén elmentünk táncolni. Épp névnapom volt, így a Drágám felidézve az első táncos esténket kért egy dalt nekem. Imádom benne, hogy mindent értékel amit érte teszek, és még több szeretettel hálálja meg az apró figyelmességeket évek után is. Úgy gondoljuk a törődés, odaadás, türelem egymás iránt, az apró meglepetések, a humor mind-mind nélkülözhetetlenek a boldog párkapcsolathoz. A dal végén végre összeforrtak ajkaink…

Azóta csak gyarapodtak a csodás érzések, pillanatok, közös élmények, fényképek… Az esküvőnk napján június 2-án, amely egyben az évfordulónk és a névnapom 4 évesek leszünk, így biztos nem felejtjük el a házassági évfordulót sem!"




"A mi történetünk/közös életünk 2011.április 9-én kezdőtött el. Egy hideg áprilisi napon egy barátom megkért, hogy vegyek részt egy fotózáson, aminek témája Győr, és lányokat keres hozzá. Szombatra esett a fotózás napja, amire jött Balázs is, mivel hobbija a fotózás. Elindultunk, válogattunk, hogy hol legyenek és milyen képek, és Balázzsal csak néztük egymást. Sokat mosolygott, hülyéskedett a többi fiúval. Azonnal beleszerettem a nevetésébe :) Ami igazán megfogott benne a nevetésén kívül,a nagy és görbe orra :) egyszerűen imádom :) Ő nem szereti ugyanúgy, mint én, sőt,inkább szeretne másmilyet, de nagy szerepe volt az orrának abban, hogy mi egymásra találtunk. Este hazavittek kocsival a szeles és fagyoskodós fotózás után mindenkit,amikor én értem haza, Ő még utánam köszönt, és mentek tovább. Egész este Ő járt a fejemben, nagyon vágytam volna minden pillanatra amikor vele lehetek, és Ő is.

Felvett facebookon (hogy egy kicsit mai legyen a történet :D ), aztán msn-en, elkérte a telefonszámomat. Rengeteget beszélgettünk, megvárt esténként, amikor délutános voltam, és beszélgettünk még sokat. Aztán megkérdezte, mikor érek rá, van-e kedvem találkozni. Igent mondtam neki habozás nélkül. Szombati napot választottuk ki, amikor az első randira sor került. Ez a nap egy héttel az első találkozásunk után volt. Április 18. Eljött értem, és elmentünk Vénekre a kőzárásokhoz beszélgetni. Nagyon jó volt, és azonnal megértettük egymást. Egy szál vörös rózsát kaptam a randi végén :) 20 év alatt az első szál vörös rózsám. Innentől felgyorsultak az események, találkozutnk hétfőn is, kedden is, és kedden megcsókolt. Először. Innentől kezdve vagyunk szinte összenőve, a mindennapi találkozások egyértelműek voltak egész kapcsolatunk alatt, és most is azok. Most ugyan már sokkal könnyebben találkozunk minden nap, hiszen hozzám költözött januárban. December 18-án amikor 8 hónaposak lettünk, elvitt oda, ahol az első randink volt, és megkérte a kezemet :) Sosem voltam még ilyen boldog, mint akkor és azóta, hogy őt megismertem, megkérte a kezemet.Az esküvő időpontja ugyan még sajnos nem került kitűzésre, mert az anyagi helyzetünk nem engedi meg, kell a családot segíteni és így nem tudunk félre tenni. De nagyon szeretnénk minél hamarabb összeházasodni, és az esküvőt rendesen megünnepelni egy lagzival. Nincsenek nagy vágyaink, de bármilyen segítség nagyon jól jönne ahhoz, hogy minél közelebb kerüljünk a Nagy Napunkhoz. Egy fotózás, ami ingyen van, hatalmas segítség bármelyik párnak, és nagyon örülnénk neki.

Ezek vagyunk mi, és nagyon boldogok vagyunk együtt, hálásak Istennek, hogy egymásra találhattunk.

Szeretlek szívemmel,
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek örökké
Ábrándos szerelemmel
."



"Igazi szerelem 

A mi kis történetünk az igazi szerelmet példázza. Sokaktól hallom, hogy nem létezik olyan szerelem amilyet a mesékben, filmekben látunk. A lányok többsége úgy érzi, hogy a herceg fehér lovon nem is létezik… Én ezt szeretném megcáfolni!:)
A vőlegényemmel, Benjáminnal 2009. április 29.-én kezdődött a kapcsolatunk, amelyet egy nehéz, de csodálatos időszak előzött meg. Beni , 16, én 17 éves voltam, amikor ő interneten írt nekem egy levelet. Azt írta, szeretne velem megismerkedni… én persze igent mondtam. A szüleink révén gyerekkorunk óta tudtunk egymásról, 2009-ig körülbelül kétszer találkoztunk, mégis a családból mindenki valamilyen formában azzal viccelődött, hogy mi egyszer férj és feleség leszünk. Mégis az interneten keltettem fel Beni figyelmét. Minden egyes randink csodálatos volt. Beni valóban úgy közeledett felém, hogy hercegnőnek éreztem magam. A mi kapcsolatunkban először az érzelmi kapcsok épültek fel, szerintem az igazi szerelemben ez így történik. Minden találkozásunkkor valami nagyon különleges dolgot csináltunk. Vagy koncerten voltunk, vagy quadozni mentünk, ebédelni-vacsorázni különleges helyekre. Minden alkalommal meglepett valamilyen kis ajándékkal. Vagy virággal, vagy bonbonnal, sőt egészen különleges dolgokkal is. Minden pillanatban éreztette velem, hogy nagyon kellek neki… pedig higgyétek el, nem adtam be könnyen a derekamat! Sosem felejtem el, amikor először megfogta a kezem. Egy koncerten voltunk a Westendben, és gyönyörű dal közepén, amikor a kezem a levegőben volt mögém állt, és megfogta mindkét kezem… így énekeltük végig azt a dalt… hogy ez örök emlék maradjon, egy fotósnak annyira megtetszett ez a jelenet, hogy azonnal lencsevégre kapott minket! Így ezt az emléket nem csak a szívünkben, fényképen is őrizzük. A 17. születésnapjára egy gitárpántot vettem neki, amire annak a dalnak a kezdő sorát írattam, ami azon a koncerten szólt!
Az első csók hasonló élményekkel teli volt. A közeli hegyekbe mentünk. A Vőlegényem quad-dal mutatta meg nekem a környező vidéket, majd felvitt egy magas hegy tetejére, ahonnét gyönyörű kilátás tárult elénk. Leterített egy plédet a fűbe, majd beszélgettünk. Hirtelen a mutatóujját finoman az ajkaimra tette – ezzel csendesített le- majd megcsókolt. Mondanom sem kell, mit jelent ez egy nőnek! Az igazi szerelem jelképe volt ez a csók.
Annyi minden szép dolog történt velünk… mivel mindent nem tudnék elmesélni, az eljegyzésnél folytatom: Az eljegyzésünknek van néhány elő eseménye, amelyek közül némelyik elég humoros. Amint említettem, a szülők sokszor tettek valamilyen megjegyzést arra nézve, hogy majd ha felnövünk, lehet, hogy szerelembe esünk. Egy alkalommal, amikor 13 éves lehettem, elutaztunk Beniékhez egy családi vacsorára. A helyzet úgy alakult, hogy én Benivel töltöttem az estét, együtt számítógépeztünk, beszélgettünk- pontosabban beszéltem, az Ő elmondása szerint. Azt mondta annyit magyaráztam neki, hogy amikor elmentünk haza a szüleimmel, azt mondta az anyukájának: „Anya! Ez a kislány nagyon szép, de ha olyan feleségem lesz, mint Ő, aki ennyit tud beszélni, akkor komolyan mondom, inkább nem is akarok feleséget!” Ugyanezen az estén én azt mondtam az anyukámnak: „Anya, nagyon jól néz ki ez a Beni, kár, hogy még ilyen kicsi!” Ugyanis Beni nagyon fiatalos. Szóval mindketten megmondtuk a magunkét a dologgal kapcsolatban. Az élet viszont hála Istennek teljesen mást hozott! Én már 2 nap ismertség után hozzá mentem volna feleségül, de Ő is ugyanígy belém szeretett.
Sok akadály volt előttünk, de soha nem gondolkodtunk azon, hogy mi akár egy percet is külön töltsünk életünkben. Idén, januárban, közösen vettük meg az eljegyzési és a karikagyűrűket. Egy csodálatos étterembe vitt ebédelni a Vőlegényem. Megrendeltük az ételt, majd mondta, hogy mindjárt jön. Én annyira izgultam, majd meg őrültem mi fog történni. Majd elém állt egy szál gyönyörű vörös rózsával, és megkért, hogy legyek a felesége. Soha nem éreztem még olyat, mint akkor, életem eddigi legszebb élménye. Az eljegyzést a családdal is megünnepeltük, ami fantasztikusan jól sikerült! 3 éve napról-napra jobban szeretjük egymást. Mindent meg tudunk beszélni, igazi lelki kapcsolat van közöttünk. Ő nem csak a Vőlegényem: a szerelmem, a legjobb barátom, néha az édesapám, vagy a testvérem, ha kell; de mindig az az ember aki a legjobban szeret a világon. Persze, ez az én részemről is így van. Ezt érezteti velem minden nap amióta megismertem. Remélem, mindenki megtalálja az igaz szerelmet, mint ahogy én Benjámin személyében megkaptam. Őt Istennek köszönhetem, sőt az egész kapcsolatunkat is. Szerintem ilyen szerelmek valóban akkor jönnek létre, ha két ember egymásért születik. "

2012. március 18., vasárnap

Történetek menyasszonyaink tollából - Nyerj meg minket esküvői fotósodnak 18.-21.

Nagyon-nagyon közeleg az eredményhirdetés... azonban még nem fogytunk ki a történetekből! :) Olyannyira nem, hogy ma és holnap, ha nincs ellenetekre, akkor egyszerre többet is megosztunk Veletek...
Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre!  
Ti kit választanátok?

"11 éve ismerkedtünk meg a (most már) vőlegényemmel, Zsolttal. Mindketten gyömrőiek vagyunk, és 2 éve lakunk együtt.
Az aktív kikapcsolódás hívei vagyunk.Sokat kirándulunk és Ő lelkesen jár mountainbike versenyekre, én meg lelkesen fényképezem a pálya széléről:)
Nem tudok egyetlen egy legkedvesebb történetet említeni, mert olyan sok volt és van még mindig:)
De legemlékezetesebbeket annál inkább, amelyek nem mind szépek, de sosem fogom elfelejteni, pl:
- Szlovéniában töltött nyaralásból hazafelé elfüstölt motor miatt /szerencsére már a magyar/ autópálya szélén eltöltött pár óra.
- Zsolt János kórházban töltött napjai, miután összetörte magát bringával. Ennek eredménye törött nyakcsigolya, törött orr, törött alkar és állkapocs lemezekkel megerősítve. Arról a pár hétről nem is beszélve, amíg csak szívószállal tudott enni az összedrótozott állkapcsai miatt.
Ettetek már turmixolt gulyáslevest és bébiételt szívószállal a Paprika TV- nézve? Ő igen... :)  Ez akkor nem volt ilyen vicces:)
- Mivel a bringázást ezek után sem adta fel, így egy verseny után meglátogattuk a komlói kórházat is, de ott "csak" egy válltörést szedett össze.
- Amikor elkísértem munkaügyben egy építkezésre és munkaügyi ellenőrnek néztek minket. Na, akkor ott minden a szabályok szerint ment, addig, amíg megtudták, hogy csak nyílászáró-ügyben érkeztünk:D
-És persze a lánykérés a Hármashatár-hegy tetején:)

Mi nem nagyon szoktunk unatkozni!:)"



"Én egy társkereső oldalon voltam regisztrált tag, ő úgy szintén. Minden nap megnéztem keresett-e valaki. De igazából az tetszett, hogy megnézték a képeimet és kommentárt írtak hozzá, hogy milyennek találnak. Egy kis önbizalom növelő értéke volt. Igazából úgy voltam vele, hogy akkor komoly kapcsolatot nem szerettem volna. Egy kis időre elég volt. Meg nem is nagyon hittem ezekben a társkeresőkben. És voltak is buktatók, akik csak olyan dolgokért írtak, hogy inkább nem is válaszolt az ember. Már három hónapja voltam fenn. Egyik nap beléptem és jött egy üzenet. Ennyi állt benne: szia, Ati vagyok (egy olyan városból ami 12 km-re van onnan ahol lakom), én szívesen járnék veled és lennék a barátod. És az msn címe. Elolvastam, először felcsillant a szemem, a fényképe is tetszett. De utána gondolkodtam mit csináljak, felveszem és beszélgetek vele, már lehet, hogy holnap ki akar jönni és megismerni. Én nem akarok most kapcsolatot. Egy hét múlva mégis úgy döntöttem, hogy egye fene megpróbálom, beszélek vele, elmondom , hogy mi a helyzet. Így is lett. Már az első nap el kezdtünk beszélgetni. Nagyon aranyos volt és illedelmes. Többször is leírtam neki, hogy szívesen ismerkedem, de komoly kapcsolatot nem akarok. Ő mindig csak azt írta, hogy jó ő megérti, de azért ő próbálkozna, ha nem baj. Egy hét beszélgetés után megbeszéltük, hogy találkozzunk. Ki jött ide hozzám, de még behívni nem akartam így megbeszéltük, hogy felvesz és elmegyünk valahova. Így is lett. Felvett, már elsőre szimpatikus volt. Én a Hany szívében lakom és így felmentünk oda, ott van egy pihenő, ott beszélgettünk. Este 10 órára hazavitt. Másnap újra beszéltünk neten, mondja, hogy ő ma is kijönne, ha nem nagy gond. Mondtam nem. Szintén úgy találkoztunk, mint előtte nap. Meséltem, meséltem neki és ő csak hallgatott. Először olyan kis furának tűnt, hogy ilyen hallgatag. Kaptam tőle egy kis ajándékot egy plüss oroszlánt. Este 11 óra felé beültünk az autóban, hogy indulunk, mert már hűvös volt. Még mindig olyan kis hallgatag volt. De nem indult el. El kezdett ő is mesélni. Nagyon aranyos volt. Megfordult a fejembe, hogy lehet hogy őt nem kellene elengedni. Egy kicsit fáztam, odaadta a pulóverját és ahogy rám adta, közel kerültünk egymáshoz. És ekkor mintha megállt volna az idő és minden ami körülöttünk volt. És ekkor elcsattan az első csókunk. Beleremegtem, éreztem, hogy nem szabad elengednem. Ettől a pillanattól fogva mi egy pár vagyunk, immár 4 éve. És a négy éves évfordulónkat megpecsételjük azzal, hogy örök hűséget esküszünk egymásnak idén május 26-án.

Hát ez a mi kis történetünk, az egyik legszebb ami történt velünk. Sose gondoltam, hogy akkor és ennyire szerelmes leszek. És ami a legjobb érzés, hogy mindig szerelmes vagyok belé."

"Én egy nyelviskolában dolgozom,ahová egyik alkalommal jött kezdeni Bence :)
Elindítottam,elmeséltem amit tudnia kell a tanulási módszerről,körbevezettem stb. Egy
hónap után segítettem neki valamiben amiért cserébe hozott volna nekem kávét a hálája
jeléül.Este felé járt az idő,megijedtem,hogy nehogy már ma hozza,írtam neki egy sms-t az
iskola telefonszámáról.Válaszolt,és a következő sms-t már a saját telefonomról írtam.Jé
hozzájutott a számom :) Megbeszéltük,hogy iszunk este egy bambit. Gondoltam időm is
van,rá is érek,miért ne menjek :)
Az első randinkon este fél 10-kor találkoztunk a Gödörnél. Már egy kisfröccsel
várt,iszogattunk beszélgettünk. Elindultunk később sétálgatni,fel a várba, meg mindenfelé.
Először hajnali fél 1-kor vettem észre,hogy így elrepült az idő. :) Hát jó társaságban repül az
idő Még egyikőnk se akart hazamenni,felmentünk a citadellához, ott is
leültünk,átbeszélgettünk több órát, mire úgy döntöttünk haza kellene már menni, hisz korán
van és másnap munka. Hajnali fél ötre sikerült hazaérnem,de ezt a fantasztikus randit sosem
fogom elfelejteni. :)"

"14 voltam ő meg 17 mikor jártunk de semmi extra nem volt így szakítottunk pár hét után.Én 17 évesen férjhez mentem szülői engedélyes máshoz mert kisbabát vártam.De ahogy sok tini szerelem ez sem jött össze 3 évig volt jo együtt.
Aztán egyszer a net segítségével újra megtaláltam az ex-t :D írtam neki és aznap éjjel örült levelezésbe kezdtünk másnap kora reggel meg találkoztunk a régi sulimnál munka előtt.
Nem tudtam hogyan lépjek ki a házasságomból ami már egyre rosszabb volt és az én drága párom egy nap azt mondta hogy öltözz és költözz..
Úgyhogy 5 évvel ezelőtt elvitt minket.Én akkor megígértem neki hogy 1 éven belül elválok..Hát ez tényleg pont egy év lett ::D
Az első pár hónapban megkérte a kezem de ez annyiban is maradt..Azóta született egy lányunk és egy fiunk aki most 5 hónapos és lehet hogy ez miatt de decemberben eldöntöttük hogy idén összeházasodunk.A kapcsolatunk szebb mint  valaha és 3 gyerek boldog szülei vagyunk."

2012. március 17., szombat

Történetek menyasszonyaink tollából - Nyerj meg minket esküvői fotósodnak 17.

Büszke vagyok a vőlegényeinkre! Kreatívak, szerelmesek és ezt nem félnek kimutatni... :) S persze büszke a menyasszonyokra is, akik hűen tudták számunkra szavakba önteni érzéseiket életük legszebb pillanatairól. A mai történet mindezt erősíti bennem, bennünk.


"A megismerkedésünket követően nem sokkal csatlakoztam egy keresztény ifjúsági csoporthoz. A párom már régebb óta járt ebbe a közösségbe, így engem is elhívott. Jól éreztük magunkat. Szilveszter előtt jött az ötlet: mi lenne, ha a csapat együtt ünnepelné az Újévet. Törtük a fejünket, izgalmas programokat találtunk ki. Többek között azt is, hogy videókat vetítsünk magunkról. A feladat az volt, hogy ketten-hárman álljanak össze, és fényképekből kreáljanak valami olyat, ami bemutatja őket. Mivel akkor még nem régóta voltam a csapat tagja, nagyon örültem, hogy ez által jobban megismerhetem a többieket. A párom felajánlotta, hogy a mi közös videónkat majd ő elkészíti, én csak adjak neki pár közös képet, amit szeretnék viszontlátni.

Végül a húga készítette el a videónkat, amit a vetítésig nem is láttam, így nekem is meglepetés volt. De még milyen! Telt az idő, eljött december 31. A fiatalok szépen gyülekeztek, egyre többen voltunk, míg estére összeállt a csapat, körülbelül ötvenen. Alig vártam, hogy kezdődjön a programsorozat! Az ifi-vezető köszöntése után a párom vette át a szót, és beharangozta a videók levetítését. A hátsó sorban már tűkön ültem…

Lekapcsolták a lámpákat, aztán elkezdődött az első kisfilm, persze a mienk! Nagyon izgultam… Egy szerelmes szám alatt pörögtek a képek a közös emlékeinket felidézve. Könnybe lábadt a szemem. Majd egyszer csak vége lett. Ismét fényben úszott a terem, közepén a párom, mikrofonnal a kezében, éppen előre hívott. Kezdtem megijedni… Amikor kiértem, a zsebébe nyúlt, elővett egy piros dobozt, majd megkért, hogy hozzam meg életem egyik legfontosabb döntését, és válaszoljak a kérdésre: „Leszel a feleségem?” Szóhoz sem jutottam. Előkapott egy virágcsokrot is, és a legszebb mosolyát, amit addig még soha nem láttam. Szavak nélkül csak a nyakába borultam, majd pár másodperc múlva megszólaltak a többiek: „Nem hallottuk a választ!” Én hátra néztem, és ezt kiabáltam: „Hát persze!!!” Felhúzta a gyűrűt, ami pont olyan volt, amilyenre mindig is vágytam…

Így történt, hogy ötven ember előtt lettem menyasszony. :-)

Az eseményről videó is készült, amit jó volt visszanézni, hiszen a sokkhatás miatt nem minden részletre emlékeztem tisztán. Gondolom, senkit nem lep meg, hogy a mi videónk volt az első és egyben utolsó, az „egymás megismerése videók által” csak egy fedő sztori volt… A virágcsokrot is nagy nehézségek árán tudták becsempészni, mert mint utólag kiderült, mindig ott voltam, ahol nem kellett volna, így nehéz volt megoldani, nehogy lebukjanak. Visszagondolva az is elég feltűnő volt, hogy a barátnőm minden ötödik percben elmondta, mennyire várta már ezt a napot, és úgy örül, hogy itt lehet.

Mindent összevetve, tökéletes este volt. Különleges, kreatív, boldog, örömteli, megismételhetetlen. Egy nap, amelyre most is mosolyogva emlékszem vissza."

2012. március 16., péntek

Történetek vőlegényeink tollából- Nyerj meg minket esküvői fotósodnak 16.


A mai történet kétszeresen is különleges. Egyrészt a történet helyszíne és körülményei miatt, másrészt azért, mert bizony nem a menyasszony írta, hanem a vőlegény, így a cím sem volt egészen helyt álló...ezért átalakítottam...
A sok-sok történet között mindösszesen két ilyen bátor és lelkes férfi akadt, nem is akármilyen írásokkal!
Olvassátok ma az elsőt, s legyetek olyan büszkék a vőlegényre, mint mi! :)


"Sivatagi szerelem

Nem is tudom hol kéne kezdenem a mi kis történetünk mesélést. Talán onnan, hogy mindketten elég sokáig kerestük a másik felünket, a lelki társunkat, azt a lényt, aki teljessé tesz bennünket és együtt egy egészként élhetjük le a kis életünket.

A sors olyan zord helyre vezetett bennünket, ahol senki sem gondolná, hogy kivirágozhat és kibontakozhat egy szerelem. Mindketten a hazát szolgáljuk és együtt utaztunk ki Afganisztán dűnéi közé. Mindketten a békét szerettük volna biztosítani ebben, az amúgy maga nemében gyönyörű országban.

Teltek múltak a napok és a hetek és valahogy mindig egymás mellé sodort minket a sors és a munkánk. Szerettem és vágytam a társaságát. Éreztem, hogy ha a közelemben van, hevesebben dobog a szívem és szinte vágyom rá, hogy hozzá érhessek. Sokáig nem mertem bevallani magamnak mit is érzek. Az évek során elszenvedett csalódások óvatossá és megfontolttá tettek. Felhúztam magamra egy páncélt, amivel próbáltam magam megvédeni a további csalódások által okozott sebektől és szenvedésektől. Lassan legyőztem magamban a félelmemet és elérte nálam ez a számomra oly kedves személy azt, hogy levetettem a páncélomat és megmutattam neki milyen is vagyok valójában. Ehhez az első lépés az első csók volt, amit soha nem fogok elfelejteni. Akkor éreztem, hogy valami teljesen megváltozott bennem, akarom őt és éreztem azt is, hogy megérkezett, ő az akit nekem teremtettek ott fent. Attól kezdve elválaszthatatlanok voltunk és nem tudtunk egymás társasága nélkül létezni. Gyönyörű napokat és heteket töltöttünk el, nem luxus körülmények között, csak sátorban éltünk, de szinte elfelejtettük hol is vagyunk valójában. Sajnos hamar ki kellett józanodnunk, mivel engem majdnem magához szólított az Úr. Szerencsém volt és a gyilkos merényletből épen és egészségesen jöttem ki. Többet nem írhatok a részletekről, a lényeg az, hogy megmaradtam. Akkor mindketten átértékeltünk sok mindent és ha lehet ilyet mondani még közelebb kerültünk egymáshoz. Ő segített abban, hogy fel tudjam dolgozni mindazt, ami ott történt. Nélküle nem ment volna. Voltak időszakok, amikor a történtek nagyon megviseltek újra és újra, de nem akartam már az önhibáztatás miatt élni sem. Magamat büntettem az események miatt. Ellöktem magamtól mindenkit és mindent ami fontos volt nekem. Megbántottam őt is és egy rövid időre félbe szakadt a kapcsolatunk. De rájöttem arra, hogy nélküle nem tudok már létezni és élni, szükségem van rá, mindig is szükségem volt rá. Bocsánatot kéretem tőle és megbeszéltük a gondjainkat. Mindketten tudtuk, hogy nem létezhetünk már csak együtt. Azóta is boldogan élünk együtt. Sajnos a párom most ismét fél évig Afganisztánban tölt szolgálatot. Mielőtt kiutazott azonban megkértem a kezét! Nagyon boldog volt, mert nem tudott róla és meglepetésként érte. Szerettem volna, ha tudja, hogy én itt várom és stabil hátországként támogatom amíg ő kint teljesíti a kötelességét. Persze így az összes esküvői szervezkedés az én nyakamba zúdult, de nem érdekel, mert boldogan szervezem a mi nagy napunkat, amikor végre egybekötjük az életünket. Persze mindenhol meglepődnek, hogy a vőlegény szervez mindent és kíváncsian, csodálkozva kérdezik, hogy hol a menyasszony?! Persze, amikor elmondom miért csak én vagyok itt elcsodálkoznak és érdeklődve kérdeznek. Lassan letelik a fél év és várom, hogy haza jöjjön hozzám. Már nagyjából minden fontos dolog és helyszín el van intézve, csak ő hiányzik és az, hogy kimondja a számomra boldogító igent.

Hát ez a mi történetünk. Sokat vártunk és szenvedtünk mindketten míg végül egy teljesen elképzelhetetlen helyen megtaláltuk egymást és a szerelmet"

2012. március 15., csütörtök

Történetek menyasszonyaink tollából - Nyerj meg minket esküvői fotósodnak 15.


"Történetünk két évvel ezelőtt februárban kezdődött.

Akkor lettünk hivatalosan is egy pár, de előtti már ismertük egymást ,mert a fiam és a párom kisebbik lánya osztálytársak, mi több szerelmesek voltak. :) (Mindehhez 8 évesek voltak akkor.)

Az akkor még leendő párommal sokat beszélgettünk a suli előtt délutánonként, míg a gyerekeinkre vártunk, rengeteget nevettünk, mindenféle témáról beszélgettünk és éreztük ,hogy teljesen egy hullámhosszon vagyunk.

Azon vettük észre magunkat ,hogy egyre korábban megyünk délutánonként a suli elé, hogy minél többet tudjunk beszélgetni. Szerveztünk közös játszóterezést a gyerekeknek és szép lassan szerelembe fordult a dolog.

Én akkor már két éve egyedül éltem és neveltem a fiamat ,a párom pedig egy menthetetlen házasságból lépett ki, amikor egymásra találtunk. Szinte az első pillanattól fogva együtt éltünk, Ő költözött hozzánk. Teljes volt a boldogság, a párom apaként is a maximálisat adta a gyerekeinek, attól függetlenül hogy nem vele ,velünk éltek. Rendszeresen jöttek hozzánk a lányok, sok időt töltöttek nálunk , a gyerekek jól kijöttek egymással.

Történt , 2010 decemberében ,hogy a Szerelmem meglepett azzal ,hogy kivitt a Bécsi Adventi vásárba. Hazaértünk késő éjjel, másnap jött a megrázó hír ,hogy a párom exfelesége lemondott a gyerekekről és nem kívánja tovább nevelni őket. Új életet akart kezdeni egy nála jóval fiatalabb fiúval. Közös családi házukat is hátrahagyva , tele adóssággal,elköltözött karácsony előtt.

Akkoriban mi hárman a kis garzonomban éltünk, és persze kérdés nem volt számunkra hogy a lányai hozzánk költöznek. Átalakítottuk az életünket ,és hirtelen nagy családosok lettünk. A lányai nehezen dolgozták fel ,hogy nem kellettek az édesanyjuknak, de igyekeztem számukra mindenben pótolni ,a pótolhatatlant.

2011 januárjában , a párom visszavette a családi házukat jogilag is, és teljesen átépítettük, leköltöztünk , mindhárom gyereknek saját kis kuckót csináltunk, magunkat is egy hálót. Ezzel megkezdődött egy új, közös és ismeretlen élet számunkra. Voltak nehézségek ,hiszen 5 embernek kellett összecsiszolódnia,és alkalmazkodnia egymáshoz. De büszkén elmondhatom ,hogy sikeresen vettünk minden akadályt a párommal,,a gyerekek (10,10 és 12 évesek jelenleg) kiegyensúlyozottak, jó tanulók és szerető testvérei egymásnak. Elfogadták , ezt a helyzet, és tisztába vannak vele, hogy mindent értük teszünk. Tavaly márciusba a 30. szülinapomon megkérte a Szerelmem a kezemet, és idén jutottunk oda ,hogy akkor végre lesz esküvő.

Mindkettőnknek volt nagy lagzija az első esküvőn, már nem igazán vágytunk erre, és hát természetesen az anyagiak is adottak, hogy mire telhet. Mindketten nagyon várjuk, és készülünk rá. Meghitt és csendes esküvőre készülünk, csak a legfontosabb barátainkkal, és azokkal akik támogattak minket az elmúlt két évben. Végre hivatalosan is egy családdá válhassunk, mind a gyerekeink kérésére, de leginkább a mi lelki vágyakozásunk miatt.

Úgy gondoljuk , az elmúlt két év minket és a szerelmünket igazolja, a sok rosszakarónk ellenére is. Igazi családot adtunk és adunk a gyerekeinknek, ahol tudják ,hogy biztonságba vannak és segítséget kapnak. A szerelmünk egyik legnagyobb próbája ez az új, "nagycsaládos" lépés volt. Tovább nehezítették az életünket a volt párjaink,hiszen egyikük sem hajlandó fizetni a gyerekek után a gyerektartást .Tehát sok-sok jogi procedúra is a hátunk mögött van,amit egymás nélkül nem bírtunk volna végigcsinálni.

Sokat sírtunk és idegeskedtünk együtt ezeken a dolgokon , de jó volt , hogy egymás tökéletes támaszai voltunk egymásnak és vagyunk is a mai napig. Úgy érezzük ,hogy ezeket a próbákat kiálltuk,helytálltunk úgy, ahogy senki sem hitt benne, sem bennünk.

De ezután jöhet bármi, kitartunk és ketten együtt végigcsinálunk bármit.

Két -három éven belül szeretnénk egy közös kisbabát is ,hogy a szerelmünket megkoronázzuk és úgy lesz teljes a mi életünk. Az lesz a legszorosabb kapocs köztünk. Jelenleg tökéletes erre a házasság intézménye ,mely által hivatalosan is egymáshoz tartozunk.

Addig a gyerekeink adják a boldogságot ,az erőt a továbbhoz és persze mi egymásnak a végtelen szerelemmel és megértéssel!

Sok energiát és minden mást adtunk ezért a kapcsolatért ,de megérte, mert olyan társat találtunk meg egymásban, amilyet kerestünk egész idáig a világban. Végre szeretetben, őszinteségben, bizalommal és békességben élhetünk együtt mi öten."