Az első lépés mindig nehéz. Nekem ez a sokadik a nehezebb, hiszen most mindent, amit az elmúlt hónapok során átéltünk, tapasztaltunk, éreztünk, ki szeretnék tárni és megmutatni. Ilyet az ember szerintem két okból tesz: mert társakra vágyik vagy mert reklámozni akarja magát (persze mindegyik közvetve). Nem titkolózom: mindkettőt szeretném! :D A legfőbb cél azonban az, hogy a saját élményeinken keresztül bevezessünk a kulisszák mögé.
Na, de ne rohanjunk előre! Ki is az a mi? Én, Írisz. Ő, a férjem, Zoli. S Ő, az (Esküvő) Fotózás.
Az esküvőnk "tehet mindenről". Ami addig csak kósza hobby volt, formát öntött: beleszerettem az esküvői fotókba és megfertőztem vele Zolit is. A bűvölet ki mástól is eredhetne, mint a nászriporter, Fekete Csabától (róla majd később)? Emlékszem, csak ültem a gép előtt és bámultam a képeket, aztán órákat (vagy inkább napokat) töltöttem a hazai és a külföldi oldalak felkutatásával és csodálatával. Minél többet láttunk, minél többet tudtunk erről a világról, annál szilárdabb volt az elhatározás, hogy aktív részesei legyünk, felvállalva annak szépségeit és nehézségeit egyaránt. Mindig hittem, hogy nem az ember találja meg az útját, hanem az út talál meg minket, a mi dolgunk észre venni, hogy az út előttünk van, s csak arra vár, hogy rálépjünk.
Ja, igen, ízelítő az esküvőnkből:
 |
| életkép előző estéről (Zoli gépéből) |
 |
| a személyes kedvencem (Zoli gépéből) |
 |
| a készülődés Zolinál |
 |
| miközben én már itt ültem :) | | |
|
 |
| a nagy pillanat |
 |
| amikor már ott álltunk egymás mellett |
 |
| s amikor repül a csokor |
 |
| mindenki kedvence - szilvatorta és csokis muffin |
 |
| megszabadulva a 42 foktól sokkal könnyebb |
 |
| az én "menyecskeruhám" |
 |
| a kívánságképem |
 |
| és ami a leginkább mi vagyunk |
 |
| esti indítás, a többit a homály fedi :D |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése