2012. február 15., szerda

Vallomás a "fotós" debütálásáról

Annyit gondolkodom mostanában azon, hogy az ember mikor érezheti magát igazán sikeresnek. Vajon csak az én maximalizmusom az, amitől sosem lehetek maradéktalanul elégedett vagy valóban nincsen rá okom?

Együtt robogunk a siker felé? (Készült: Toszkána, nászút :) )
Az elmúlt napok a stresszről és az izgalomról szóltak. Eddig, azt hiszem, szépen el tudtunk rejtőzni (pontosabban én) a blogunk mögé, most azonban nincs visszaút, meg kell mutatnunk, kik vagyunk, mit tudunk. Persze ez jó... nem mindig...általában! A blogunkat is nagyon sokan megnézték már az indulás óta... A facebook valahogy mégis más... Egyrészt számomra egy teljesen idegen világ, másrészt egy kiváló lehetőség arra, hogy közvetlen, interaktív kapcsolatba kerüljünk mindazokkal, akiknek tetszik, amit csinálunk.
Szóval, nagyon-nagyon izgultam és izgulok is, mintha csak életemben először állnék közönség elé, pedig nem...Ez azonban most más. Most újra, - ahogyan egykor a versmondásnál, színjátszásnál - az a belső, rejtett énem kerül a porondra, akit az elmúlt sok-sok év alatt annyira rejtegettem. Amikor az ember bekerül a modern kor mókuskerekébe, hajlamos megfeledkezni még önmaga legfontosabb részeiről is. Valahogy így jártam én is. Talán sosem írnék most Nektek, ha nincs az esküvőnk és legfőképpen, ha Zoli anno nem kezdi feszegetni ezeket a határokat a fényképezéssel. Töredelmesen bevallom, hogy elleneztem az első komolyabb, tükörreflexes gépünk megvásárlását... Fura, ugye? És most? Most ez lett az új utunk...Hogy hová vezet? Ez jó kérdés... Rajtunk és rajtatok egyformán áll.

Az érzelmek csakúgy kavarognak bennem. Vegyesek. 
A megfelelési kényszer miatt (ugye ez az átkozott maximalizmus...) negatívak. Mi lesz, ha nem tudok lazítani? Mi lesz, ha nem leszek képes egy perc szabadidőt se megengedni magamnak? Ha majd nem tetszenek a képeim, mert folyton csak a hibákat látom bennük? Mi lesz, ha senki nem ír? Ha senki nem keres?  Ha mások is csak a hibákat látják a képeimben? Feszültség. Sikeréhség. Veszélyes szavak.. Vegyesek. Mert rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk...ezek jó része ugyan a vidéki otthon blogon ragadt, de azért nekünk szól. Ezúton is köszönjük szépen a sok dícsérő szót! :) Bárcsak idegyűjthetném őket! Legszívesebben kitenném a falra mindet, hogy a feszült pillanataimban lássam, hogy az emberek, Ti, örömötöket lelitek a fotóinkban, éppen ahogy szerettük volna, ahogyan szeretnénk.

Eszti
A hét talán legnagyobb elismerése Esztitől érkezett, aki végre meg volt magával elégedve egy, sőt sok-sok képen, és azt mondta, ez a lány olyan szép, hogy ez nem is ő. Én persze tudom, hogy ő még annál is szebb, mint amilyennek a mi fotóinkon látszik, de hogy ezt végre ő is felismerte, az maga a SIKER. Az értelme az egésznek! :) Ráadásul a kezdeti vonakodást is hamar legyőztük. Így alakult ez mindenkivel egyébként, akit fotóztunk eddig, ráéreztek az ízére, az élvezetére, és csak remélni merem, hogy ez nekünk is köszönhető, nem csak az objektív varázsának.


Hatalmas örömmel olvastuk a "Nyerj meg minket esküvő fotósodnak" játékra beküldött történeteket is. Megnevettetnek, elgondolkodtatnak minket, mind-mind a maga módján egy külön érzelem áradat és ajándék számunkra. Iszonyú boldogok voltunk, hogy az eskuvomlesz.hu facebook oldalán történt megjelenésünket követően rögtön érkeztek is e-mailek. Csak jöjjenek még! Nagyon-nagyon várjuk! Megpróbálom majd megtalálni a módját, hogy ide áttekinthetően feltegyem őket Nektek.
S azokat a fórum hozzászólásokat is szívesen olvastuk, amelyek azt taglalták, hogy ők inkább nem írnak, mert úgysem tudnának nyerni. Az különösen tetszett, hogy annyira szép az oldal, hogy elbizonytalanodott a fórumozó. Elnézést a leskelődésért ezúton is az érintett lányoktól! Tényleg! Csak nem értettem a statisztikában a hivatkozási helyet...:) S ezúton bátorítok mindenkit! Kicsit sem vagyunk szigorúak, ám annál lelkesebbek! No és persze köszönjük, hogy megemlítettetek bennünket, s jól esett, hogy tetszettek a képeink. :) (Azért privátban nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi jár egy ilyen játék kapcsán a menyasszonyok fejében... miért írnak..és miért nem...jó egyáltalán ez a játék...jobb lenne másképp? irisz@fenylabor.hu...:) )

A hét legváratlanabb történése talán az, hogy pénteken egy facebook "rajongónkkal" megyek sütizni...vagyis megyünk, mert ezt Zoli sem hagyná ki természetesen :), sosem találkoztunk ezelőtt, de elvégre is, kitalálta, hol fotóztunk! :) Én pedig cserébe sütit ígértem. :)

Hogy mi jön még? A velünk készült interjú és a facebook megjelenésünk egy lépőkővel előrébb vitt bennünket azon az úton, amit járni szeretnénk. Alakul egy ígéretes szövetség... vintage varázs, ahogy szerettük volna...de erről majd később...:)

Azt hiszem a siker az nem egy állandóság, ahogyan a boldogság sem, de benne rejlik minden percben, másodpercben a lehetősége, csak észre kell venni és megragadni, akárcsak arra az egyetlen pillanatra is. Ebből töltekezhetünk. Mi, mindannyian.

Mi van a másik, ismeretlen oldalon? (egy "madárportré" hétvégéről)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése