Még a télen fotóztuk Andit és a két gyerkőcét, néhány hónappal később érkezett a hívás hozzánk, hogy a barátnője nagyon szívesen készíttetne velünk fotókat a babájáról. Persze örömmel vállaltuk, mert ennyire picurt még nem fényképeztünk, de nagyon szerettük volna ezt is kipróbálni!
Mire sor került a fotózásra az egy apróságból kettő lett, s hozzá a szüleik is. :) Így aztán nagy csoportos fotózkodás kerekedett : a kék csapat a rózsaszínnel karöltve pózolt! :)
Kijelenthetem, imádok babát fotózni. Akkor is, ha közben felváltva sírnak, alszanak, kúsznak-másznak és egyebek... hálás feladat, hiszen ők mindenhogyan csodálatosak és édesek! :)
Többször felvetődött a kérdés, miként is boldogulunk ilyenkor a kicsikkel.
Először is, igyekszünk maximálisan hozzájuk igazodni és semmit sem rájuk kényszeríteni, amiről látszik, hogy nagyon nem akarják... oda ugyanis a mosoly, a felszabadultság ilyenkor. Szeretjük a természetességet és a spontaneitást, így gyakran inkább felvesszük a tempójukat, futunk utánuk vagy éppen megvárjuk a megfelelő pillanatokat, miközben úgy teszünk, mintha nem is volna fényképezőgép nálunk. Gyorsnak kell lenni a legjobb mozdulatok, arckifejezések elcsípéséhez. Közben azért az is belefér, hogy barátkozzunk: játszunk, babusgassunk, ha már lehet, beszélgessünk. A legtöbb gyermek nyitottabb, mint a felnőttek a fotózásra, ám egy idegen, az mégiscsak idegen, ezért nem lehet csak úgy lerohanni őket. A barátkozásban, mosoly varázslásban általában a szülők is sokat segítenek, hihetetlenül aktívan a tapasztalatunk szerint. Néha persze éppen ez nehezíti meg a dolgunkat, mert anya és apa természetes módon nem tudja, hogy mikor lóg bele a képbe, s előfordul, hogy a dolgok fordítva sülnek el: figyelem összpontosítás helyett totális káoszba torkollik minden néhány percre. :) Ez azonban így van rendjén, a mi munkamenetünkben legalábbis... ezt felvállaljuk, s a mi feladatunk, hogy ezzel probléma nélkül küzdjünk meg. :)
Fontos itt kiemelni, hogy mi a legtöbbször a család otthonában fotóztunk, ami előnyökkel járhat, de legalább ennyi hátránya is van. Megszokott környezetben, a saját holmijai között oldottabbak a gyerekek, nagyobb biztonságban érzik magukat, s a család maga is fesztelenebb. Utaztatni sem kell így ugye a gyerkőcöt, amitől hamarabb elfáradhat. A kicsik egyébként maximum 1-2 órán keresztül bírják szusszal a fotózást, aztán elszáll a türelmük...persze kis szünet után újra indulhat a fotózás, de csak, ha ők is így akarják...:)
Most akkor jöjjenek a hátrányok!
Gyakran persze túlságosan is eleven az apróság otthon. Éppen ezért a szülőkön kívül nem szerencsés, ha még további rokonok, barátok tolonganak körülöttünk, akik méginkább elvonják a figyelmét.
A látványos fotók teret, illetve alkalmas hátteret igényelnek, ami a homogenitásával/stílusával/elemeivel hozzájárul ahhoz, hogy a képen szereplők minél inkább középpontba kerülhessenek, ugyanott megadja a kívánt hangulatot is. Az ideális helyet nehéz megtalálni.
Számolnod kell azzal, hogy az eredmény érdekében bizony nagy felfordulást csinálunk, mert olykor odébb kell tolni az asztalt, el kell pakolni a vázát, levenni a képet a falról stb.
A fotók másik kulcsa a fény... Bár a stúdióvaku és más eszközök segítik a legrosszabb helyzetből is a lehető legjobb fényviszonyok kialakítását, a természetes fényt semmi sem pótolhatja, ami a belső terek esetében is délután, illetve a reggeli órákban a legkedvezőbb. Ez ugye nem egy műterem, nem mesterséges környezet, hanem egy igazi otthon, miért is ne használnánk ki a valódi fényeit és azok játékát?
A tavaszi, nyári melegben persze mindezt a hátunk mögött tudhatjuk, arra biztatunk mindenkit, hogy menjünk a szabadba ki! :)
Addig is íme a képek... legalábbis az egyik részük, hiszen ugye két családunk volt...:)
Melyik tetszik a legjobban?
Mire sor került a fotózásra az egy apróságból kettő lett, s hozzá a szüleik is. :) Így aztán nagy csoportos fotózkodás kerekedett : a kék csapat a rózsaszínnel karöltve pózolt! :)
Kijelenthetem, imádok babát fotózni. Akkor is, ha közben felváltva sírnak, alszanak, kúsznak-másznak és egyebek... hálás feladat, hiszen ők mindenhogyan csodálatosak és édesek! :)
Néhány gondolat az (otthoni) baba- és gyermekfotózásról
Többször felvetődött a kérdés, miként is boldogulunk ilyenkor a kicsikkel.
Először is, igyekszünk maximálisan hozzájuk igazodni és semmit sem rájuk kényszeríteni, amiről látszik, hogy nagyon nem akarják... oda ugyanis a mosoly, a felszabadultság ilyenkor. Szeretjük a természetességet és a spontaneitást, így gyakran inkább felvesszük a tempójukat, futunk utánuk vagy éppen megvárjuk a megfelelő pillanatokat, miközben úgy teszünk, mintha nem is volna fényképezőgép nálunk. Gyorsnak kell lenni a legjobb mozdulatok, arckifejezések elcsípéséhez. Közben azért az is belefér, hogy barátkozzunk: játszunk, babusgassunk, ha már lehet, beszélgessünk. A legtöbb gyermek nyitottabb, mint a felnőttek a fotózásra, ám egy idegen, az mégiscsak idegen, ezért nem lehet csak úgy lerohanni őket. A barátkozásban, mosoly varázslásban általában a szülők is sokat segítenek, hihetetlenül aktívan a tapasztalatunk szerint. Néha persze éppen ez nehezíti meg a dolgunkat, mert anya és apa természetes módon nem tudja, hogy mikor lóg bele a képbe, s előfordul, hogy a dolgok fordítva sülnek el: figyelem összpontosítás helyett totális káoszba torkollik minden néhány percre. :) Ez azonban így van rendjén, a mi munkamenetünkben legalábbis... ezt felvállaljuk, s a mi feladatunk, hogy ezzel probléma nélkül küzdjünk meg. :)
Fontos itt kiemelni, hogy mi a legtöbbször a család otthonában fotóztunk, ami előnyökkel járhat, de legalább ennyi hátránya is van. Megszokott környezetben, a saját holmijai között oldottabbak a gyerekek, nagyobb biztonságban érzik magukat, s a család maga is fesztelenebb. Utaztatni sem kell így ugye a gyerkőcöt, amitől hamarabb elfáradhat. A kicsik egyébként maximum 1-2 órán keresztül bírják szusszal a fotózást, aztán elszáll a türelmük...persze kis szünet után újra indulhat a fotózás, de csak, ha ők is így akarják...:)
Most akkor jöjjenek a hátrányok!
Gyakran persze túlságosan is eleven az apróság otthon. Éppen ezért a szülőkön kívül nem szerencsés, ha még további rokonok, barátok tolonganak körülöttünk, akik méginkább elvonják a figyelmét.
A látványos fotók teret, illetve alkalmas hátteret igényelnek, ami a homogenitásával/stílusával/elemeivel hozzájárul ahhoz, hogy a képen szereplők minél inkább középpontba kerülhessenek, ugyanott megadja a kívánt hangulatot is. Az ideális helyet nehéz megtalálni.
Számolnod kell azzal, hogy az eredmény érdekében bizony nagy felfordulást csinálunk, mert olykor odébb kell tolni az asztalt, el kell pakolni a vázát, levenni a képet a falról stb.
A fotók másik kulcsa a fény... Bár a stúdióvaku és más eszközök segítik a legrosszabb helyzetből is a lehető legjobb fényviszonyok kialakítását, a természetes fényt semmi sem pótolhatja, ami a belső terek esetében is délután, illetve a reggeli órákban a legkedvezőbb. Ez ugye nem egy műterem, nem mesterséges környezet, hanem egy igazi otthon, miért is ne használnánk ki a valódi fényeit és azok játékát?
A tavaszi, nyári melegben persze mindezt a hátunk mögött tudhatjuk, arra biztatunk mindenkit, hogy menjünk a szabadba ki! :)
Addig is íme a képek... legalábbis az egyik részük, hiszen ugye két családunk volt...:)
Melyik tetszik a legjobban?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése