Történetek menyasszonyaink tollából - Nyerj meg minket esküvői fotósodnak 8.

Ma az egyik legelső történetet mutatom meg Nektek, ami érkezett hozzánk... :) Egy filmjelenetbe is beleillő lánykérés története, de majd meglátjátok! :)

"2011.08.29.-én (hétfő), párom születésnapján sajnos egy Meeting erejéig el kellett utaznom Németországba és csak következő este jöttem haza. Szomorú voltam, hisz nem ünnepelhettem vele a születésnapján és féltem, hogy ő is le lesz törve emiatt. Azonban megbeszéltük, hogy szeptember 3.-án bepótoljuk és elmegyünk ismerősökkel szórakozni. Szervezte a buli napját és még sikerült is rávennie egyik Ausztriában élő kedves barátpárunkat, hogy utazzanak Magyarországra azon a szombaton és töltsék nálunk a hétvégét illetve sok más embert meghívott.

29.-én reggel, indulás előtt még felköszöntöttem illetve minden alkalommal, amikor beszéltünk telefonon. Egyik beszélgetésünknél említette, hogy este elmegy egy kedves barátjához és vele, illetve barátja feleségével picit ünnepelnek, de valószínűleg nem marad sokáig, mert másnap dolgozik. Azt is hozzátette, hogy gyalog megy, mert nem laknak messze tőlünk.

Teltek az órák, majd este próbáltam felhívni, hogy hogy érezték magukat és egyben hazaért-e, de nem vette fel a telefont. Többször próbáltam elérni, de semmi válasz. Ekkor nekem már mindenféle kavargott a fejemben és végül írtam a barátjának egy üzenetet (elég késő volt ekkor már), hogy nem tudja-e, mi van Marcival, de ő sem válaszolt. Pár perc múlva megszólalt a telefonom. Marci hívott és mondta, hogy épp a fürdőben volt és ezért nem vette fel a telefont. Kérdeztem, hogy megünnepelték-e a születésnapját, mire kissé csalódottan mondta, hogy kb. 5 percet volt ott és utána jött haza, szóval nem volt ünneplés. Ez engem eléggé elkeserített és elterveztem, hogy amint hazamegyek minden nap, egészen a buliig ünnepeljük a születésnapját finom vacsorákkal stb.

Másnap hazaértem, Marci eljött értem egy csokor virággal a reptérre, majd hazamentünk és tényleg így is tettem. Minden nap felköszöntöttem, hogy kárpótoljam, amiért nem lehettem vele a születésnapján.

Teltek a napok és elérkezett a várva várt szombat. Elhoztuk a születésnapi tortáját, amit rendeltem neki és otthon vártuk az első vendégeket sütire. Szép lassan mindenki megérkezett és végül elindultunk a buli helyszínére, a Margitszigetre. Jó hangulatban telt az este, egyre többen lettünk, míg éjfél előtt nem sokkal párom felállt, hogy beszédet mondjon, ami következőképp hangzott...részlet, amennyire megmaradt a nagy izgalomban :)

"Nem voltam mindenkihez egészen őszinte az utóbbi időben és egy valakinek kimondottan hazudtam az elmúlt héten! - Itt rám nézett, nekem pedig kalimpált a szívem és remegett minden porcikám, mivel nem tudtam mi következik - Hétfőn nem Attiláéknál voltam, hanem Balatonon a szüleidnél, hogy Apukádtól megkérhessem a kezed. Hozzám jössz feleségül?"

Azonnal rávágtam az igent és kitört a taps még a környező asztaloknál is, ahol hallották, hogy mi történt :)

Életem eddigi legszebb napja volt!"

Történetek menyasszonyaink tollából - Nyerj meg minket esküvői fotósodnak 7.

Tegnap elmaradt a történet..:( Ma azonban újra olvashattok egyet, nem is akármilyet!
Szerelem első látásra? Létezik!

"Történet - ami igaz, pedig úgy hangzik mintha egy film lenne
Az egész tavaly kezdődött... egészen pontosan márciusban, azaz majdnem pont egy éve. Drága cimborám Manny felhívott, hogy igen jó mulatság várható, név szerint a Szent Patrik napi karnevál. Sok kedvem nem volt hozzá, hűvös is volt, esett is, de Manny nagyon akaratos lévén nem hagyta annyiban. Nem tudtam lerázni. Na jó, gondoltam legyen, de csak a karnevál, az utána való italozáshoz már nem társulok. 20 perc alatt összekapkodtam a zöld motyóimat és elindultam. A karnevál jó volt..... de csupa nyirkosan megérkezni a Pilvaxhoz (ami ugyebár egy tradicionális ír -!!- kocsma...). Hát gondoltam akkor ennyi elég is volt, nyomás haza. Na persze ez nem így működik, hát addig addig hallgattam kedves amerikai barátom szentbeszédét, hogy csak maradtam egy pohár sörre. Majd még egyre - és amikor már tényleg összeszedtem magam, hogy nem érdekel senki és semmi, megyek haza, Manny odarángatott két épp abban a pillanatban megérkezett srácot. Be lettem mutatva, mint a legjobb magyar barát, majd a srácok mögül előugorva mellém huppant egy harmadik amerikai fiú - aki Manny barátainál lakott ideiglenesen: épp tegnap este érkezett meg a repülője két hétre. Ő volt Shane. Romantikus lélek révén mindig hittem a "love at first sight"-ban, de sosem ismertem még senkit akivel megtörtént volna. Eddig. Öt perc sem telt el, mire eljegyeztük egymást két fekete hajgumival :)
Mondanom sem kell, akkor már nem rohantam úgy haza. Kiderült, hogy Japánba szeretett volna menni a szabadsága alatt, csak hát jött a földrengés, és utolsó nap kicserélte a jegyét Magyarországra.

A következő napokat együtt töltöttük, várost néztünk, együtt vacsoráztunk és roppant erőkkel visszatartottuk a szikrákat amiket még a vak is látott, hogy köztünk pattognak. Ugyanis (itt a feketeleves) én épp nem voltam ám szabad. Az akkori fiúm egy másik városban élt, nem voltunk régóta együtt, nem is találkoztunk sokat (havonta egyszer), de hát mégsem éreztem korrektnek egy másik szerelmet, így hát rettenetes erőkkel titkoltam még magam előtt is mi történik bennem. Shane szülinapja március 21-én volt, elhívtam a lakótársamat magammal, nehogy valami őrültséget csináljak. És akkor a másik srác a másik városban megérezhetett valamit, ugyanis parázsvitákba kezdett, majd a tudtomon kívül szakított velem (letörölt facebookról - micsoda modern megoldás - de csak két nappal később vettem észre). Így hát amikor 24-én a Debrecenbe tartó vonaton Shane először megcsókolt, még nem tudtam hogy amit történik az a sors keze. De nem érdekelt, nem törődtem semmivel, éltem a pillanatnak, megmutattam neki szülővárosom, bemutattam a szüleim (akik semmit sem sejtettek), majd másnap értesülvén hogy tulajdonképpen én már szingli vagyok, örömtáncot járva ugrottunk egymás nyakába.

De a két hét úgy eltelt mint egy pillanat - és jött a búcsú, a könnyes, a szívszaggató. Shane annyit mondott, ne aggódjak, ez nem a vég, ez csak a kezdet! Igaza volt. Mire hazaértem egy utolsó sms várt tőle "love". Pár hétre rá utaztam hozzá először látogatni. Egy hónapot töltöttem Californiában, majd a nyárra hazajöttem és végül szeptemberben mentem vissza. Akkora már felmondtam a munkahelyemen és lemondtam az albérletemet. Három újabb hónap után közösen érkeztünk a hócsatázni szüleim udvarába. Karácsony itthon, szilveszter San Diegoban.... itthon :)

Azóta itt vagyok, és a terv az volt, hogy összeházasodunk - család nélkül, barátok nélkül, a papírért, hogy ne kelljen elszakadnunk... meg is volt az időpontunk, keddre. Hétfőn este elvitt vacsorázni, majd kimentünk a sziklákra, néztük a csillagokat, az óceánt és egyszer csak letérdelt és megkérte a kezem. Nem házasodtunk össze kedden. Nem tettük meg, mert úgy döntöttük a közös életünket nem kezdhetjük így el! 25-én megyek haza Magyarországra (24-én lesz az első éves fordulónk), egyedül. A vízumpapírokra 6-8 hónapot kell majd várni. Annyit nem tudunk, úgyhogy egy-két hónapon belül Shane költözik Európába... hogy együtt folytathassuk a történetünket :)

Talán hosszúra sikerült, túl hosszúra, és nem is adja vissza azt hogy milyenek vagyunk mi együtt... talán túl rövid, hiszen hogyan is lehetne mindent megosztani egyetlen levélben, de ami fontos biztosan benne van: mi egymásnak lettünk teremtve - és ezt még 12000 km-ről is tudjuk! Szeptemberre tervezzük az esküvőt, a pontos dátum még várat magára (sok múlik azon, hogy mit mond a nagykövetség), de a gyűrű már a postán van, a vendéglista majdnem kész... a barátaink és a családjaink velünk ünnepelnek! "

A történethez még hozzá tartozik néhány nagyon helyes hétköznapi szituáció...(és képeket is kaptunk, de azokat megtartjuk magunknak..:) ) Ez már ugyan a privát levelezésünk része, de annyira tökéletesen egészíti ki a leírtakat és annyira jókat nevettünk rajta, hogy muszáj megosztanom Veletek is!

"Tegnap mondtuk el Shane szüleinek és barátainak a nagy hírt. egy picit izgultam, de a desszertnek szánt tortát gyorsan átkeresztelték ünnepi jegyestortára - két hete Anyóskáék olvastak egy cikket a magyarokról, ami úgy kezdődött: ismersz valakit aki nagyon komolyan veszi az ebéd utáni desszertet? Akkor tuti, hogy egy magyarral van dolgod :) Mondanom sem kell, azóta bármikor hívnak meg minket, mindig van sütemény az asztalon!
A szomszédot is áthívták, Ő egy üveg mandulás pezsgőt hozott a spájzból, a cimborák meg... hát ők mindig vidámak! Egy szó, mint száz, szuperül sikerült az este!"

"...á annyi mindent tesznek vesznek a kedvemért-kedvünkért :) nagyon jó kezekben vagyok. Aztán persze az én Anyukám keményfejű nő, Ő kitalálta, hogy nem hajlandó angolul tanulni senki kedvéért, úgyhogy Shane (skypeon és élőben egyaránt) kézzel lábbal, előre begyakorolt mondatokkal próbál kommunikálni vele (imádnivaló az akcentusa).... hát mondanom sem kell, hogy oltári nevetés tör ki rajtam minden alkalommal :D "

"ohohóóóó az én Anyum ugyanez! Lassan, tagoltan és iszonyat hangerővel :D szerencsétlen Shane meg bólogat bólogat, aztán ha elkezdem Neki fordítani a történteket, Anyu meg van sértődve, hogy nem érti amit mondok és biztos félrefordítom :P
bezzeg Apu! amikor először bemutattam Shane-t, elővette minden angol tudását: "háj, máj néjm iz Emöríí" én meg csak pillogtam, hogy hát hogy a fenébe sikerült az Imrét így angolosítani?! zseniális volt :D (Shane azóta csak Imici-nek szólítja)

Hát ilyen ez a jómagyar modor. Shane nagyon tanulékony amúgy aztán leszámítva a kiejtésbeli hibákat, már egész hosszú társalgást tud lefolytatni magyarul (főként ételekről: "tetszik a zellerszár"), úgyhogy nem aggódom. activity-ben úgyis jók vagyunk :)"

Mit szóltok? Ti ismertek olyanokat, akik átélték a "szerelem első látásra" érzést?

Történetek menyasszonyaink tollából - Nyerj meg minket esküvői fotósodnak! 6.

Eljött egy újabb hét, ezért folytatjuk a történeteket.
A mai egy csodálatos, keserédes vagy inkább "sós-borsos" ? :) történet az életről, a szeretetről, a szerelemről, ami megmutatja, hogy Véletlenek bizonyára nincsenek, de rajtunk is áll, miként főzzük meg életünk értelmét.

"A Jó isten közbenjárása, hogy megtaláljuk a boldogságot… Egymást :)

Talán szokványosnak is lehetne nevezni ezt a történetet, de az apró részletek, amelyek megbolondították az eseményeket, még sem hétköznapiak. Ebben a sztoriban szó lesz a sóról, mely a sebekbe mar, a borsról mely megfűszerezi és lángra is gyújthatja az ember bensőjét, rólam, aki próbálta a lehető legfinomabb ételt elkészíteni, de nem tudta akkor még hogyan is kell, és még egy adalékról, ami nem teljesen mellékes, a –barátról-…

A só jelképezi az exemet, a bors a páromat, és a –barát - egy olyan embert, akivel hosszú évekkel ezelőtt párkapcsolatban álltam, de munka-baráti kapcsolatban maradtunk, és aznap hunyt el, mikor a párommal először nézhettünk egymás szemébe.

Az exemmel közel 3 évet húztam le.. a mai napig nem értem miért. Másfél év után kiderült, hogy több vasat tart a tűzben. Igen, többet. Rajtam kívül volt még jó pár lány, akikkel múlatta az időt, akiknek ugyan azokat a kedves szavakat suttogta a fülükbe, amit én is oly szívesen hallottam, akiknek ugyan azt az ajándékot megvette, amelyeket én is kaptam, és akiket ugyan úgy haza vitt bemutatni, ahogy velem is tette.. Vak voltam és szerelmes, és a problémák fölött elsiklottam, mert nem akartam tudni róluk, mert nem akartam elhinni, hogy ez velem is elő fordulhat.. Próbáltam főzni, a lehető legjobb ízeket bele varázsolni az ebédbe, de nem tudtam… de ma már tudom, nem az én fűszereimmel volt probléma.

Megbocsátottam… persze hogy megbocsátottam… könnyes szemmel, tökéletes alakítással elhitette velem, hogy más már nincs, csak engem, csak most, és bedobta a varázsszót: gyereket szeretnék tőled!

Teltek múltak a hónapok, és egyre több dolog derült ki.. mint a lavina, úgy indultak el az események.. jöttek mentek a levelek lányoktól, a telefonhívások… mindenki azt hitte ő a hivatalos barátnő… ahogy én is..

Besokalltam, elegem volt. Közben ismerőseim nem értették miért tűrök, miért vagyok még vele… nem szerették, mert bántott, lelkileg… mondták, hogy keressek mást, hogy annyi rendes fiú van még a világon. Igazuk volt, de én hinni akartam. Mert mindenkinek jár az esély bizonyítani. Ma már tudom, hogy egy harminc x éves ember nem fog változni… Közben a –barát- megházasodott, lett gyönyörű szép kislánya, én boldog voltam, hogy ő boldog, és ő is remélte, hogy én is az leszek végre…. és megtalálom az igazit. Drukkolt értem.

Regisztráltam egy társkeresőbe, de legelőször nem magam miatt, hanem mert az egyik plusz barátnő felhívta a figyelmemet, hogy az ex /nyilván akkor még nem volt az/ azon a bizonyos oldalon hónapok óta jelen van.. természetesen jöttek a hazugságok, bizonygatások, de akkor már nem érdekelt.. Ekkor már lerázhatatlan volt a srác, megvárt a ház előtt, nézte kivel megyek/jövök, azt is mikor, egyszóval még ő volt aki számon kért, és a jelszavaimmal machinált, a telefonomat ellenőrizte folyton. Jó pár kilótól megszabadított ez alatt az időszak alatt.. /hozzáteszem hála érte :) mert rám fért /

Mindeközben megismertem az én borsomat, ezen a bizonyos társkeresőn, aki végig a háttérben maradt, meghallgatott, csak és kizárólag a neten, illetve telefonon keresztül. Nem találkoztunk, de rengeteget beszélgettünk.. ő kiábrándult a lányokból, mert senki sem olyan, amilyennek kellene lennie, én meg a pasikból, mert így jártam.. mindketten nagy sérüléseket szereztünk az elmúlt években, és ezt, ezeket remekül meg tudtuk egymással beszélni.. Mindig akkor hívott amikor lelkileg rosszabbul voltam.. valahogy ráérzett.

2011 január 3-at írtunk, amikor délelőtt hívtak telefonon… Először nem is értettem mit magyaráz az ismerősöm, mert olyannyira zokogott, hogy érthetetlennek tűntek a szavai.. később pedig már szimplán csak nem hallottam mit beszél… tartottam a telefont a kezemben, határozottan emlékszem, hogy a fülemhez érintve, de nem hallottam semmi mást, csak azt a szót újra és újra, hogy meghalt… autóbalesetben meghalt a –barátom-…

Abban a percben egy világ omlott bennem össze.. haragudtam mindenre és mindenkire.. a jó emberek miért halnak meg? a gonoszak miért élnek vidáman tovább? Egy családszerető ember miért ment el, miközben egy csalfa, hazug száll virágról virágra… Mit ártott ő bár kinek is? Miért vettek el egy 31 éves embert egy 1 éves kislánytól és az anyukájától? Még most is ha eszembe jut nem értem mi miért történik… biztosan van valami értelme, hisz okkal történnek a dolgok, és a Jó Isten nem véletlen teszi azt amit. Máshogy nem lehet.. de akkor is …de akkor is..

Aznap nem akartam látni senki, és beszélni sem akartam senkivel… egyedül akartam lenni és a „lelki nyomorommal” mégis úgy alakította Isten, hogy aznap Balázzsal találkoznom kell.. a borsommal. Valahogy érezhette, hogy szükségem lehet a vigasztaló szavakra, az ölelésre, Rá. Felhívott, és határozottan csak annyit kért, ma este engedjem meg, hogy találkozhassunk. Este 7kor ott állt előttem, és azokkal a csoda szép kék szemeivel biztatón rám nézett. Én meg csak zokogtam, zokogtam, és mondtam neki, nem ilyennek kellene lennie az első találkozásnak. Ő erre csak annyit mondott, hogy ez így volt megírva. És minden rendben lesz.

Hittem neki. 3 hónapon keresztül azzal, hogy csak beszélgettünk, megismertük a másikat. Mikor előttem állt, akkorra már ismertük egymás minden gondolatát. Minden félbehagyott rossz viccét, minden valamire való világmegváltó történetét. Szinte már nem is kellett mondjon semmit, csak ölelnie, hogy megnyugodjak.

Bevallom még napokig nem voltam jó passzban… felajánlottam neki, hogy keressen olyan lányt inkább, akinek kevesebb baja van, kevesebb nyavalyája, boldogabb, és felhőtlenebb az élete. Azt válaszolta, hogy ő már megtalálta azt a nőt. Neki nem kell más. Neki én lettem elrendelve. A problémákat pedig együtt megoldjuk.

Január 29.-én volt a születésnapja, akkor már sokat jelentettünk egymásnak, de csak nagyon lassan haladtunk a kapcsolatban. Addig a napig szinte minden szabad percet együtt töltöttünk, de nem történt még egy csók sem. Az akkor legszebb ajándékot eszeltem ki számára /bevallom nekem is az volt, mert mindketten vágytunk már rá nagyon :). Vettem egy pici borítékot, és abba bele raktam egy lapot, amin ez a szöveg állt:

Ennek a kártyának a tulajdonosa egy csókot kap ajándékba, amely beváltható 2011 január 29.-én este 11 óráig.

Aláírás és szignó.

Mondanom se kell, hatalmas boldogság volt. És bőven beváltotta az ajándékát. Ez a kártya a mai napig a polcunkon van kirakva, minden pillanatban arra emlékeztetve minket, hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak.

Február végén össze is költöztünk, és azóta alkotunk egy boldog – még nem teljes- családot.

2011. december 24. délutánján, mielőtt a családhoz mentünk volna, gondoltuk, odaadjuk egymásnak az ajándékokat. Én egy pici dobozt kaptam, ami nagyon szépen be volt csomagolva.. hát mit mondjak? Meglepődtem :D Fülbevaló volt benne :D nyilván másra számítottam, és a döbbenet kiült az arcomra, de nem szóltam semmit, ő meg csak sejtelmesen mosolygott :) és boldog karácsonyt kívánt. Majd elindultunk a családi ebédre, ahol szintén volt nagy ajándékozás… Egyszer csak a legnagyobb zsivaj közepette egy kis csendet kért. Majd elő húzott egy másik, ugyan olyan kis dobozt, és azt is átadta, ezzel a szöveggel: Bár már kaptál ajándékot, de ez még a fülbevalóhoz tartozik, így már tökéletesen egész a szett. Márciusban ennek a szettnek megkaptam a nyakláncát/. Szóval kibontottam, és ott tartottam a kezemben a legszebb eljegyzési gyűrűt, amit valaha láttam. Majd rám nézett és megkérdezte: Hozzám jönnél feleségül? Azon túl, hogy a nyakába ugrottam, és majd meg fojtottam, alig tudtam kinyögni, hogy igen. Végtelenül boldog voltam. A többiek meg mondták, hogy nem hallották a választ, legyek oly szíves kicsit hangosabban :)
Eltel két hónap, és már az esküvőnket szervezzük.

Hosszú volt az út, és néhol göröngyös, sebekbe sót csöpögtetve, de ő megtanított újra bízni és szeretni maradéktalanul. Egy csodálatos embert kaptam az életembe, és ő egy olyan nőt aki nem csak szereti hanem tisztei is azért amilyen. A gondolataink, az úti célunk egy. Most már csak az IGEN kimondása van hátra.

Minden nőnek kívánom, hogy találja meg azt az embert, aki az ő főztjébe bele teremti a tüzet, a valódi ízeket, és lángra lobbantja. A sót pedig csak csínján használja. A barátokat pedig őrizze meg a szívében."

Történetek menyasszonyaink tollából - Nyerj meg minket esküvői fotósodnak 5.

Az élet sok mindenre megtanít bennünket, az egyik legnehezebb lecke azonban talán mindig az, hogy képesek legyünk legyűrni az előítéleteinket és ezzel átugorni önmagunk árnyékát. Ki tudja mit tartogat ugyanis számunkra a másik, gondoljunk csak a hernyó és a pillangó esetére?
A mai történetről mindig ez jut eszembe...

Az egyik legjobb barátnőmet így ismertem meg én is 9 évvel ezelőtt... Amikor először belibbent a rózsaszín topánkájában, platinaszőke hajjal és a naiv cserfességével, el nem tudtam volna képzelni, hogy nem telik el egy hét és a lánnyal szoros barátságot kötünk, azóta ahányszor eszünkbe jut az első találkozás, mindig halálra nevetjük magunkat! :)

Jöhet a mai történet?

"A megismerkedésünket szeretném most elmesélni.

Azon a nyáron egy pékáru boltban dolgoztam beugrósként. Anyukám is ott dolgozott akkoriban. Néhány nappal a munkába állásom előtt már be kellett mennem gyakorolni. Egyik nap, mikor otthon voltam, anyukám nagy örömmel tudatta velem, hogy ő talált nekem egy nagyon helyes srácot. Természetesen közöltem vele, hogy nincs szükségem efféle segítségre. Másnap be kellett mennem dolgozni. Azt hiszem a sors iróniájának tekinthető, hogy épp én szolgáltam ki, amikor belépett a boltba egy helyes srác. Mivel ez nem volt gyakori eset, kicsit rácsodálkoztam a dologra. Egy bacon tekercset kért, majd fizetett. Amint kilépett a boltból, rájöttem , hogy kb fele összegért adtam neki a süteményt. Anyukámhoz fordultam kétségbeesetten, hogy ha legközelebb jön a srác, kérje el tőle a különbözetet, mert én nem merem. Ekkor mondta, ő volt az a fiú, akit kinézett nekem. Így még kínosabban éreztem magam. A fiút helyesnek tartottam egyébként, de az első gondolatom az volt, hogy biztosan nem lennék az esete. Látszott rajta, hogy foglalkozik a külsejével, ad magára, olyan tipikus "diszkós" fiúnak tűnt, és így végül is elkönyveltem magamban, hogy nem az esetem. Gyorsan kiderült azonban , hogy ő viszont nagyon érdeklődik irántam, holott akkoriban még barátnője volt! Számomra ez kizáró ok volt, ráadásul minél inkább próbáltak rábeszélni, hogy mennyire jó lenne ő nekem, annál kevésbé tetszett. Amikor felhívott, vagy több órát töltött a boltban velem, egyre zavaróbbá vált számomra. Szinte idegesített a jelenléte. Ekkor anyukán ismét szervezkedésbe lendült. Bár mindig hajnalban keltünk, minden estére kártya partit vagy valami társasjátékot szerveztek, és Gyurit minden esetben meg kellett hívni. Nagyon frusztrált, hogy mindig egy csapatba, vagy párba osztottak bennünket. Természetesen igyekeztem a leghűvösebb, legbunkóbb formámat elővenni mindig, mikor együtt voltunk. Nagyon határozottan éreztem, hogy nekem nagyon is megfelel a szingliség. Pedig ő még a barátnőjével is szakított, de ez sem hatott meg. Végül a rengeteg összebeszélés, szervezkedés, rábeszélés, a rengeteg együtt töltött idő megtörte a jeget. Olyannyira jól sikerült a dolog, hogy az esküvőnk július 7-én lesz.:) "


Biztatlak újra benneteket, hogy segítsetek Nekünk választani a hozzászólásaitokkal! :)

Történetek menyasszonyaink tollából - Nyerj meg minket esküvői fotósodnak 4.

Ebben a gyönyörű időben egy romantikus "rózsás" lánykérés történetét választottam Nektek! :) Remélem, számotokra is szívmelengető lesz. :)

"Számomra ez a nap felejthetetlen élmény marad. Kislánykoromban mindig arról álmodoztam, hogy értem jön a mesebeli herceg és feleségül vesz. A lánykérést ezerszer láttam magam előtt, de mindig ugyan úgy zajlott, csak a helyszínek változtak. Lehet a filmek hatására, lehet a lányok mesevilágában élve, én mindig azt szerettem volna, ha a fiú letérdelve, egyik kezemet fogva teszi fel a nagy kérdést. Mindez álom volt csupán, mígnem eljött a várva várt nap 2012. szeptember 16-a este 9 óra.

A párom esti sétára invitált, egyik kedvenc helyemre, a Gellért-hegyre. Imádom a várost sötétben látni, ráadásul a hegy tetejéről jól látszik, amint Budapest fényei ragyognak a sötétben. Káprázatos.

Hűvös volt az este, de azért felmentünk a hegyre. Beszélgettünk, gyönyörködtünk a kilátásban, csak az zavart, hogy láttam a páromon, kicsit izgatott. Akkor még nem tudtam miért. Nem időztünk sokáig, hisz hűvös volt, a szél is fújdogált, de még mielőtt visszaindultunk volna, Ő szembefordult velem, megölelt és arra kért csukjam be a szemem. Mikor kinyitottam, ott térdelt előttem, kezében egy szál vörös rózsával, s remegő hangon megkérdezte: Leszel a feleségem? Mit is mondhattam volna mást, minthogy : IGEN. Kezembe adta a rózsát, megcsókolt, de még egy kérdést feltett: Nem nyitod ki?

Addig fel se tűnt, hogy az a rózsa, valójában egy kreatív ékszerdoboz. Kinyitottam és ott volt benne egy eljegyzési gyűrű. Felhúzta az ujjamra, még egyszer megcsókolt majd elindultunk hazafelé, elújságolni a nagy hírt.

Ma már az esküvőt tervezgetjük, a dátumot is kitűztük. Ez volt számomra a legszebb nap, a következő az esküvőnk napja lesz."