Eljött egy újabb hét, ezért folytatjuk a történeteket.
A mai egy csodálatos, keserédes vagy inkább "sós-borsos" ? :) történet az életről, a szeretetről, a szerelemről, ami megmutatja, hogy Véletlenek bizonyára nincsenek, de rajtunk is áll, miként főzzük meg életünk értelmét.
"A Jó isten közbenjárása, hogy megtaláljuk a boldogságot… Egymást :)
Talán szokványosnak is lehetne nevezni ezt a történetet, de az apró részletek, amelyek megbolondították az eseményeket, még sem hétköznapiak. Ebben a sztoriban szó lesz a sóról, mely a sebekbe mar, a borsról mely megfűszerezi és lángra is gyújthatja az ember bensőjét, rólam, aki próbálta a lehető legfinomabb ételt elkészíteni, de nem tudta akkor még hogyan is kell, és még egy adalékról, ami nem teljesen mellékes, a –barátról-…
A só jelképezi az exemet, a bors a páromat, és a –barát - egy olyan embert, akivel hosszú évekkel ezelőtt párkapcsolatban álltam, de munka-baráti kapcsolatban maradtunk, és aznap hunyt el, mikor a párommal először nézhettünk egymás szemébe.
Az exemmel közel 3 évet húztam le.. a mai napig nem értem miért. Másfél év után kiderült, hogy több vasat tart a tűzben. Igen, többet. Rajtam kívül volt még jó pár lány, akikkel múlatta az időt, akiknek ugyan azokat a kedves szavakat suttogta a fülükbe, amit én is oly szívesen hallottam, akiknek ugyan azt az ajándékot megvette, amelyeket én is kaptam, és akiket ugyan úgy haza vitt bemutatni, ahogy velem is tette.. Vak voltam és szerelmes, és a problémák fölött elsiklottam, mert nem akartam tudni róluk, mert nem akartam elhinni, hogy ez velem is elő fordulhat.. Próbáltam főzni, a lehető legjobb ízeket bele varázsolni az ebédbe, de nem tudtam… de ma már tudom, nem az én fűszereimmel volt probléma.
Megbocsátottam… persze hogy megbocsátottam… könnyes szemmel, tökéletes alakítással elhitette velem, hogy más már nincs, csak engem, csak most, és bedobta a varázsszót: gyereket szeretnék tőled!
Teltek múltak a hónapok, és egyre több dolog derült ki.. mint a lavina, úgy indultak el az események.. jöttek mentek a levelek lányoktól, a telefonhívások… mindenki azt hitte ő a hivatalos barátnő… ahogy én is..
Besokalltam, elegem volt. Közben ismerőseim nem értették miért tűrök, miért vagyok még vele… nem szerették, mert bántott, lelkileg… mondták, hogy keressek mást, hogy annyi rendes fiú van még a világon. Igazuk volt, de én hinni akartam. Mert mindenkinek jár az esély bizonyítani. Ma már tudom, hogy egy harminc x éves ember nem fog változni… Közben a –barát- megházasodott, lett gyönyörű szép kislánya, én boldog voltam, hogy ő boldog, és ő is remélte, hogy én is az leszek végre…. és megtalálom az igazit. Drukkolt értem.
Regisztráltam egy társkeresőbe, de legelőször nem magam miatt, hanem mert az egyik plusz barátnő felhívta a figyelmemet, hogy az ex /nyilván akkor még nem volt az/ azon a bizonyos oldalon hónapok óta jelen van.. természetesen jöttek a hazugságok, bizonygatások, de akkor már nem érdekelt.. Ekkor már lerázhatatlan volt a srác, megvárt a ház előtt, nézte kivel megyek/jövök, azt is mikor, egyszóval még ő volt aki számon kért, és a jelszavaimmal machinált, a telefonomat ellenőrizte folyton. Jó pár kilótól megszabadított ez alatt az időszak alatt.. /hozzáteszem hála érte :) mert rám fért /
Mindeközben megismertem az én borsomat, ezen a bizonyos társkeresőn, aki végig a háttérben maradt, meghallgatott, csak és kizárólag a neten, illetve telefonon keresztül. Nem találkoztunk, de rengeteget beszélgettünk.. ő kiábrándult a lányokból, mert senki sem olyan, amilyennek kellene lennie, én meg a pasikból, mert így jártam.. mindketten nagy sérüléseket szereztünk az elmúlt években, és ezt, ezeket remekül meg tudtuk egymással beszélni.. Mindig akkor hívott amikor lelkileg rosszabbul voltam.. valahogy ráérzett.
2011 január 3-at írtunk, amikor délelőtt hívtak telefonon… Először nem is értettem mit magyaráz az ismerősöm, mert olyannyira zokogott, hogy érthetetlennek tűntek a szavai.. később pedig már szimplán csak nem hallottam mit beszél… tartottam a telefont a kezemben, határozottan emlékszem, hogy a fülemhez érintve, de nem hallottam semmi mást, csak azt a szót újra és újra, hogy meghalt… autóbalesetben meghalt a –barátom-…
Abban a percben egy világ omlott bennem össze.. haragudtam mindenre és mindenkire.. a jó emberek miért halnak meg? a gonoszak miért élnek vidáman tovább? Egy családszerető ember miért ment el, miközben egy csalfa, hazug száll virágról virágra… Mit ártott ő bár kinek is? Miért vettek el egy 31 éves embert egy 1 éves kislánytól és az anyukájától? Még most is ha eszembe jut nem értem mi miért történik… biztosan van valami értelme, hisz okkal történnek a dolgok, és a Jó Isten nem véletlen teszi azt amit. Máshogy nem lehet.. de akkor is …de akkor is..
Aznap nem akartam látni senki, és beszélni sem akartam senkivel… egyedül akartam lenni és a „lelki nyomorommal” mégis úgy alakította Isten, hogy aznap Balázzsal találkoznom kell.. a borsommal. Valahogy érezhette, hogy szükségem lehet a vigasztaló szavakra, az ölelésre, Rá. Felhívott, és határozottan csak annyit kért, ma este engedjem meg, hogy találkozhassunk. Este 7kor ott állt előttem, és azokkal a csoda szép kék szemeivel biztatón rám nézett. Én meg csak zokogtam, zokogtam, és mondtam neki, nem ilyennek kellene lennie az első találkozásnak. Ő erre csak annyit mondott, hogy ez így volt megírva. És minden rendben lesz.
Hittem neki. 3 hónapon keresztül azzal, hogy csak beszélgettünk, megismertük a másikat. Mikor előttem állt, akkorra már ismertük egymás minden gondolatát. Minden félbehagyott rossz viccét, minden valamire való világmegváltó történetét. Szinte már nem is kellett mondjon semmit, csak ölelnie, hogy megnyugodjak.
Bevallom még napokig nem voltam jó passzban… felajánlottam neki, hogy keressen olyan lányt inkább, akinek kevesebb baja van, kevesebb nyavalyája, boldogabb, és felhőtlenebb az élete. Azt válaszolta, hogy ő már megtalálta azt a nőt. Neki nem kell más. Neki én lettem elrendelve. A problémákat pedig együtt megoldjuk.
Január 29.-én volt a születésnapja, akkor már sokat jelentettünk egymásnak, de csak nagyon lassan haladtunk a kapcsolatban. Addig a napig szinte minden szabad percet együtt töltöttünk, de nem történt még egy csók sem. Az akkor legszebb ajándékot eszeltem ki számára /bevallom nekem is az volt, mert mindketten vágytunk már rá nagyon :). Vettem egy pici borítékot, és abba bele raktam egy lapot, amin ez a szöveg állt:
Ennek a kártyának a tulajdonosa egy csókot kap ajándékba, amely beváltható 2011 január 29.-én este 11 óráig.
Aláírás és szignó.
Mondanom se kell, hatalmas boldogság volt. És bőven beváltotta az ajándékát. Ez a kártya a mai napig a polcunkon van kirakva, minden pillanatban arra emlékeztetve minket, hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak.
Február végén össze is költöztünk, és azóta alkotunk egy boldog – még nem teljes- családot.
2011. december 24. délutánján, mielőtt a családhoz mentünk volna, gondoltuk, odaadjuk egymásnak az ajándékokat. Én egy pici dobozt kaptam, ami nagyon szépen be volt csomagolva.. hát mit mondjak? Meglepődtem :D Fülbevaló volt benne :D nyilván másra számítottam, és a döbbenet kiült az arcomra, de nem szóltam semmit, ő meg csak sejtelmesen mosolygott :) és boldog karácsonyt kívánt. Majd elindultunk a családi ebédre, ahol szintén volt nagy ajándékozás… Egyszer csak a legnagyobb zsivaj közepette egy kis csendet kért. Majd elő húzott egy másik, ugyan olyan kis dobozt, és azt is átadta, ezzel a szöveggel: Bár már kaptál ajándékot, de ez még a fülbevalóhoz tartozik, így már tökéletesen egész a szett. Márciusban ennek a szettnek megkaptam a nyakláncát/. Szóval kibontottam, és ott tartottam a kezemben a legszebb eljegyzési gyűrűt, amit valaha láttam. Majd rám nézett és megkérdezte: Hozzám jönnél feleségül? Azon túl, hogy a nyakába ugrottam, és majd meg fojtottam, alig tudtam kinyögni, hogy igen. Végtelenül boldog voltam. A többiek meg mondták, hogy nem hallották a választ, legyek oly szíves kicsit hangosabban :)
Eltel két hónap, és már az esküvőnket szervezzük.
Hosszú volt az út, és néhol göröngyös, sebekbe sót csöpögtetve, de ő megtanított újra bízni és szeretni maradéktalanul. Egy csodálatos embert kaptam az életembe, és ő egy olyan nőt aki nem csak szereti hanem tisztei is azért amilyen. A gondolataink, az úti célunk egy. Most már csak az IGEN kimondása van hátra.
Minden nőnek kívánom, hogy találja meg azt az embert, aki az ő főztjébe bele teremti a tüzet, a valódi ízeket, és lángra lobbantja. A sót pedig csak csínján használja. A barátokat pedig őrizze meg a szívében."
A mai egy csodálatos, keserédes vagy inkább "sós-borsos" ? :) történet az életről, a szeretetről, a szerelemről, ami megmutatja, hogy Véletlenek bizonyára nincsenek, de rajtunk is áll, miként főzzük meg életünk értelmét.
"A Jó isten közbenjárása, hogy megtaláljuk a boldogságot… Egymást :)
A só jelképezi az exemet, a bors a páromat, és a –barát - egy olyan embert, akivel hosszú évekkel ezelőtt párkapcsolatban álltam, de munka-baráti kapcsolatban maradtunk, és aznap hunyt el, mikor a párommal először nézhettünk egymás szemébe.
Az exemmel közel 3 évet húztam le.. a mai napig nem értem miért. Másfél év után kiderült, hogy több vasat tart a tűzben. Igen, többet. Rajtam kívül volt még jó pár lány, akikkel múlatta az időt, akiknek ugyan azokat a kedves szavakat suttogta a fülükbe, amit én is oly szívesen hallottam, akiknek ugyan azt az ajándékot megvette, amelyeket én is kaptam, és akiket ugyan úgy haza vitt bemutatni, ahogy velem is tette.. Vak voltam és szerelmes, és a problémák fölött elsiklottam, mert nem akartam tudni róluk, mert nem akartam elhinni, hogy ez velem is elő fordulhat.. Próbáltam főzni, a lehető legjobb ízeket bele varázsolni az ebédbe, de nem tudtam… de ma már tudom, nem az én fűszereimmel volt probléma.
Megbocsátottam… persze hogy megbocsátottam… könnyes szemmel, tökéletes alakítással elhitette velem, hogy más már nincs, csak engem, csak most, és bedobta a varázsszót: gyereket szeretnék tőled!
Teltek múltak a hónapok, és egyre több dolog derült ki.. mint a lavina, úgy indultak el az események.. jöttek mentek a levelek lányoktól, a telefonhívások… mindenki azt hitte ő a hivatalos barátnő… ahogy én is..
Besokalltam, elegem volt. Közben ismerőseim nem értették miért tűrök, miért vagyok még vele… nem szerették, mert bántott, lelkileg… mondták, hogy keressek mást, hogy annyi rendes fiú van még a világon. Igazuk volt, de én hinni akartam. Mert mindenkinek jár az esély bizonyítani. Ma már tudom, hogy egy harminc x éves ember nem fog változni… Közben a –barát- megházasodott, lett gyönyörű szép kislánya, én boldog voltam, hogy ő boldog, és ő is remélte, hogy én is az leszek végre…. és megtalálom az igazit. Drukkolt értem.
Regisztráltam egy társkeresőbe, de legelőször nem magam miatt, hanem mert az egyik plusz barátnő felhívta a figyelmemet, hogy az ex /nyilván akkor még nem volt az/ azon a bizonyos oldalon hónapok óta jelen van.. természetesen jöttek a hazugságok, bizonygatások, de akkor már nem érdekelt.. Ekkor már lerázhatatlan volt a srác, megvárt a ház előtt, nézte kivel megyek/jövök, azt is mikor, egyszóval még ő volt aki számon kért, és a jelszavaimmal machinált, a telefonomat ellenőrizte folyton. Jó pár kilótól megszabadított ez alatt az időszak alatt.. /hozzáteszem hála érte :) mert rám fért /
Mindeközben megismertem az én borsomat, ezen a bizonyos társkeresőn, aki végig a háttérben maradt, meghallgatott, csak és kizárólag a neten, illetve telefonon keresztül. Nem találkoztunk, de rengeteget beszélgettünk.. ő kiábrándult a lányokból, mert senki sem olyan, amilyennek kellene lennie, én meg a pasikból, mert így jártam.. mindketten nagy sérüléseket szereztünk az elmúlt években, és ezt, ezeket remekül meg tudtuk egymással beszélni.. Mindig akkor hívott amikor lelkileg rosszabbul voltam.. valahogy ráérzett.
2011 január 3-at írtunk, amikor délelőtt hívtak telefonon… Először nem is értettem mit magyaráz az ismerősöm, mert olyannyira zokogott, hogy érthetetlennek tűntek a szavai.. később pedig már szimplán csak nem hallottam mit beszél… tartottam a telefont a kezemben, határozottan emlékszem, hogy a fülemhez érintve, de nem hallottam semmi mást, csak azt a szót újra és újra, hogy meghalt… autóbalesetben meghalt a –barátom-…
Abban a percben egy világ omlott bennem össze.. haragudtam mindenre és mindenkire.. a jó emberek miért halnak meg? a gonoszak miért élnek vidáman tovább? Egy családszerető ember miért ment el, miközben egy csalfa, hazug száll virágról virágra… Mit ártott ő bár kinek is? Miért vettek el egy 31 éves embert egy 1 éves kislánytól és az anyukájától? Még most is ha eszembe jut nem értem mi miért történik… biztosan van valami értelme, hisz okkal történnek a dolgok, és a Jó Isten nem véletlen teszi azt amit. Máshogy nem lehet.. de akkor is …de akkor is..
Aznap nem akartam látni senki, és beszélni sem akartam senkivel… egyedül akartam lenni és a „lelki nyomorommal” mégis úgy alakította Isten, hogy aznap Balázzsal találkoznom kell.. a borsommal. Valahogy érezhette, hogy szükségem lehet a vigasztaló szavakra, az ölelésre, Rá. Felhívott, és határozottan csak annyit kért, ma este engedjem meg, hogy találkozhassunk. Este 7kor ott állt előttem, és azokkal a csoda szép kék szemeivel biztatón rám nézett. Én meg csak zokogtam, zokogtam, és mondtam neki, nem ilyennek kellene lennie az első találkozásnak. Ő erre csak annyit mondott, hogy ez így volt megírva. És minden rendben lesz.
Hittem neki. 3 hónapon keresztül azzal, hogy csak beszélgettünk, megismertük a másikat. Mikor előttem állt, akkorra már ismertük egymás minden gondolatát. Minden félbehagyott rossz viccét, minden valamire való világmegváltó történetét. Szinte már nem is kellett mondjon semmit, csak ölelnie, hogy megnyugodjak.
Bevallom még napokig nem voltam jó passzban… felajánlottam neki, hogy keressen olyan lányt inkább, akinek kevesebb baja van, kevesebb nyavalyája, boldogabb, és felhőtlenebb az élete. Azt válaszolta, hogy ő már megtalálta azt a nőt. Neki nem kell más. Neki én lettem elrendelve. A problémákat pedig együtt megoldjuk.
Január 29.-én volt a születésnapja, akkor már sokat jelentettünk egymásnak, de csak nagyon lassan haladtunk a kapcsolatban. Addig a napig szinte minden szabad percet együtt töltöttünk, de nem történt még egy csók sem. Az akkor legszebb ajándékot eszeltem ki számára /bevallom nekem is az volt, mert mindketten vágytunk már rá nagyon :). Vettem egy pici borítékot, és abba bele raktam egy lapot, amin ez a szöveg állt:
Ennek a kártyának a tulajdonosa egy csókot kap ajándékba, amely beváltható 2011 január 29.-én este 11 óráig.
Aláírás és szignó.
Mondanom se kell, hatalmas boldogság volt. És bőven beváltotta az ajándékát. Ez a kártya a mai napig a polcunkon van kirakva, minden pillanatban arra emlékeztetve minket, hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak.
Február végén össze is költöztünk, és azóta alkotunk egy boldog – még nem teljes- családot.
2011. december 24. délutánján, mielőtt a családhoz mentünk volna, gondoltuk, odaadjuk egymásnak az ajándékokat. Én egy pici dobozt kaptam, ami nagyon szépen be volt csomagolva.. hát mit mondjak? Meglepődtem :D Fülbevaló volt benne :D nyilván másra számítottam, és a döbbenet kiült az arcomra, de nem szóltam semmit, ő meg csak sejtelmesen mosolygott :) és boldog karácsonyt kívánt. Majd elindultunk a családi ebédre, ahol szintén volt nagy ajándékozás… Egyszer csak a legnagyobb zsivaj közepette egy kis csendet kért. Majd elő húzott egy másik, ugyan olyan kis dobozt, és azt is átadta, ezzel a szöveggel: Bár már kaptál ajándékot, de ez még a fülbevalóhoz tartozik, így már tökéletesen egész a szett. Márciusban ennek a szettnek megkaptam a nyakláncát/. Szóval kibontottam, és ott tartottam a kezemben a legszebb eljegyzési gyűrűt, amit valaha láttam. Majd rám nézett és megkérdezte: Hozzám jönnél feleségül? Azon túl, hogy a nyakába ugrottam, és majd meg fojtottam, alig tudtam kinyögni, hogy igen. Végtelenül boldog voltam. A többiek meg mondták, hogy nem hallották a választ, legyek oly szíves kicsit hangosabban :)
Eltel két hónap, és már az esküvőnket szervezzük.
Hosszú volt az út, és néhol göröngyös, sebekbe sót csöpögtetve, de ő megtanított újra bízni és szeretni maradéktalanul. Egy csodálatos embert kaptam az életembe, és ő egy olyan nőt aki nem csak szereti hanem tisztei is azért amilyen. A gondolataink, az úti célunk egy. Most már csak az IGEN kimondása van hátra.
Minden nőnek kívánom, hogy találja meg azt az embert, aki az ő főztjébe bele teremti a tüzet, a valódi ízeket, és lángra lobbantja. A sót pedig csak csínján használja. A barátokat pedig őrizze meg a szívében."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése