Történetek menyasszonyaink tollából - Nyerj meg minket esküvői fotósodnak 12.

Hogy mi mindent nem tesz meg egy férfi a szerelme kezének elnyeréséért! Azt hiszem, ez a történet is ékes bizonyítéka kedves lányok, hogy a romantika nem halt ki ebből a világból! :)
A történet különlegessége, hogy megkaptuk a prezentációt is hozzá...:)

"Számomra az, mikor igent mondtam, volt életem egyik legváratlanabb pillanata. Először, mikor rápillantottam a gyűrűre, fel sem fogtam, hogy mit is látok valójában. Pedig szép díszdobozban kaptam meg az ékszert, luxusvacsora közben, és mégis, immáron vőlegényem úgy előkészítette a terepet, hogy még csak sejtésem sem lehetett a szándékáról. Már csak azért sem, mivel közös kasszán élünk, így nagyobb összeg kivétele feltűnő lett volna, valamint hasonló szórakozási körünk miatt ideje sem lett volna neki ilyesmit megszervezni, hiszen mindenhová közösen járunk. Legalábbis én ezt hittem… De inkább az elején kezdeném.

Mint utólag kiderült, a pénzgyűjtést párom úgy oldotta meg, hogy hónapokon keresztül hideg ételeken élt, miközben folyamatosan a munkahelyén lévő éttermi ebédjeihez nyúlt le napi egy-egy ezrest a közösből. Közben persze az így megspórolt pénz ment a gyűrűre valónak.

Az ujjravaló kereséséhez szükséges plusz szabadidő kivívása már nehezebb diónak bizonyult, mivel oda-vissza jóban vagyunk egymás baráti körével, így őket nem lehetett bevonni. Az irodai túlórák egyik pillanatról a másikra történő ugrásszerű növekedése pedig gyanús lett volna, így ő azt az aljas megoldást választotta, hogy veszekedett velem. Nem is egyszer. Akkoriban számomra úgy tűnt, hogy eléggé feszült időszakot él meg kedvesem, ugyanis a munkahelyi problémák mellett tudtommal még az egyetemen is abban az évben akart lediplomázni (mint kiderült, már az év elején passzivált a piszok), így amikor közölte, hogy otthon folyamatosan elterelődik a figyelme a tanulásról, és inkább elmenne egy internetezőbe, mert ott rá van kényszerítve az odafigyelésre, teljesen megértettem érveit. Főleg amiatt, mert nekem is jobban szokott menni a felkészülés idegen helyen, könyvtárban, kávézóban… mint otthon. Első alkalommal el is kísértem, mivel épp akkoriban készültem nyelvvizsgára, így mindketten egy helyiségben, bár külön asztaloknál foglalkozhattunk a saját dolgainkkal. Utólag mondta csak el, hogy abban a félévben akkor vette elő először és utoljára is a diplomamunkáját. Még kétszer elkísértem, hogy közösen okosuljunk, ám ebből egyik sem jött össze. Az első alkalomnál korábban le kellett lépnem –, hozzáteszem az ő tanácsára -, a másodiknál pedig annyira összeveszett velem, hogy folyamatosan rámászom, és még ilyenkor sem hagyom békén, hogy többé eszem ágában sem volt elkísérni. Hát így alakított ki magának plusz szabadidőt.

A harmadik és a negyedik csele, az időpont és a gyűrű átadásának módja, eléggé egybeforrt. Ugyanis azt találta ki, hogy a közeledő születésnapjára csak annyit szeretne, hogy hívjam meg valami nagyon elit helyre, had érezze magát a 27. születésnapján úgy, mint egy úr. Pontosabban szólva, a csütörtöki szülinapja után egy nappal kérte ezt a vacsorát, hogy péntek este ne azt kelljen figyelni, mikor kell lefeküdni.

Balázs nagyon szereti a régi pénzeket, így mikor a nagy nap közeledtével egyik kolleginája, mellesleg közös barátunk és párom egyetlen beépített embere erre rákérdezett, még én ajánlottam neki, hogy egy öreg érmének tuti örülne. Születésnapján párom fel is hívott, hogy kapott egy gyönyörű kuruc érmét, melyet egy hasonlóan szép díszdobozban adott neki az előbb említett leányzó. És bár csak péntekre terveztük a vacsorát, én azért még a szülinapján készültem egy otthoni terülj-terülj asztalkámmal, valamint pár kisebb ajándékkal. Ő mindezek megkapása után csak annyit mondott, hogy tök jó volt minden, de azt a nyavalyás fizetőeszközt is meg szeretné mutatni. Persze, mondani azt mondhatta, hogy meg akarja mutatni, de az igazság az, hogy csak fel akart vele egy kissé bosszantani, hiszen mint utólag kiderült, szánt-szándékkal nem is hozta haza, mert ő az étteremben szerette volna csak átadni. Így aztán némi kamu-keresgélés után, nagy sóhajtás közepette bejelentette, hogy sajnos most nincs nála a pénz, én meg főhettem a levemben, hogy az én ajándékaim már le is vannak ejtve.

Viszont másnap olyan étterembe vittem, aminél még neki is leesett az álla. Isteniek voltak az ételek, szép volt a hely is, a környék is, tudtam, hogy ebbe nem lehet belekötni. Az étkezés végéig folyamatosan nevetgéltünk, romantikázgattunk, olyanok voltunk, mintha már nem hat éve, hanem maximum hat hónapja lennénk együtt. Aztán, miután jóllaktunk, jött megint az idegesítő szövegével, miszerint minden nagyon szuper volt, egyedül azt bánja, hogy ennyire gyenge itt a világítás, így nem igazán tudná megmutatni azt a kuruc pénzt, amit kapott. Azt hiszem, látszott rajtam, hogy ettől a mondatától robbanni fogok, mert egy „na mindegy” kíséretében gyorsan ki is slisszolt a mosdóba. Azt hittem, szétvet az ideg. Nem elég, hogy az otthoni kaját szóra sem méltatja, az ajándékaim mellett is elnéz, de hogy most még a romantikus hangulatvilágítást is lefikázza… Ez kissé sok volt. Így mikor visszatért, egyből azzal fogadtam, hogy mutassa már meg azt a nyamvadék érmét…

Kis kotorászás után elővette a díszdobozt, még gyorsan stikában belekukkantott, mielőtt átadta volna, nehogy fejjel lefelé adja, én meg nagy morogva kinyitottam, és… De hát ez nem is pénz! – futott át az első gondolat a fejemen, amint megláttam a gyűrűt, de mire ő kimondta, hogy hozzámegyek-e, már automatikusan rávágtam én is az igent.

Életem eddigi legszebb napja, estéje volt az az este. S bár a folytatás nem teljesen úgy alakult, ahogy párom eltervezte, még így is a legszebb este emlékeként őrzöm szívemben Balázs mosolyát, szemének csillogását, nevetését, és azt a mesét, mellyel elmondta a fenti történetet.

Még órákon keresztül beszélgettünk, előadta, hogy milyen akadályokat kellett leküzdenie, kiderült például az is, hogy mikor már megvolt a gyűrűre való dugi pénz, én lenyúltam tízezerrel, ami miatt neki a vásárlás előtt még 1500 Ft-ot kölcsön is kellett kérni a beavatott kolleginájától.

A lánykérést követően egyetlen nagyon komoly kérése volt még kedvesemnek, méghozzá az, hogy senkinek se mondjuk el a történteket, hanem mindenkit vezessünk rá a dologra. Mutogassam a gyűrűt nyugodtan, viszont nem szabad addig szólni az eljegyzésről, míg rá nem kérdeznek, s így újra, meg újraélhetjük azt a napot, mindannyiszor, ahányszor a családtagok észreveszik.

Ugyanakkor, mivel nem telefonálhattam ki magamból az örömhírt, ezért addig nem hagytam békén, míg egyik barátunkat fel nem hívhattam, hogy még aznap találkozzunk. A srác kapható volt egy késő esti beszélgetésre, így hajnali egy környékén felugrott hozzánk, és vagy háromig mutogattuk neki a gyűrűt, hogy észrevegye. Mivel Balázs szülinapjára manikűrössel csináltattam meg a körmeimet, így a nagy körömkopogásra, ékszermutogatásra barátunk is rájött, hogy itt bizony célozgatunk valamire, s nekiállt dicsérni, hogy… milyen szépre lettek festve az ujjvégeim. Különböző formákat, növényeket, például havasi gyopárt is felfedezett benne, de a gyűrű elkerülte a figyelmét. Két-három órás nevetés után beavattuk a titkunkba, majd közösen elmentünk megünnepelni a nagy eseményt.

Vasárnap Balázs szüleivel találkoztunk, nekik pár perc alatt leesett, hogy… milyen szépek is a körmeim. Nagy nevetésünkre, újabb pár perc elteltével azért ők szemfülesebben már a gyűrűre is rákérdeztek. Ezek után nem bíztuk a véletlenre a dolgokat, és készítettünk egy prezentációt, melyben mint egy üzleti lehetőséget mutattuk be az eljegyzésünket. Ezzel a prezentációval készültünk az én szüleimnél is, melynek végén a családfánk áll, legalul magunkat is már belefűzve. Így, mikor ezt a családfát megmutattuk, s föléraktam a gyűrűs kezemet, már csak egy kérést kaptunk anyutól:
„Vidd már innét a kezed! Így nem látom, mi van alatta!”. De azért apunak egyből leesett a dolog.

A többieket hasonlóan ezzel az üzleti tervvel kápráztattuk el, több-kevesebb sikerrel. Azt tudom, hogy mamának hasonló reakciója volt anyuéhoz, de ott anyu segítségével gyorsan tisztázódtak a dolgok. Ami még plusz poén volt, hogy a bátyám is valamiért a havasi gyopárt látta meg a körmökben, de hogy ezen kívül volt-e valami említésre méltó, arra már nem emlékszem.

Mindenesetre örülök, hogy így személyesen vezettünk rá minden számunkra fontos embert eljegyzésünk tényére, ugyanis ezáltal rengetegszer élhettük újra azt a napot, illetve nagyon sokat nevethettünk a többiekkel közösen a csodás körmök észrevételén, valamint a havasi gyopáron."

A prezentációt INNEN letölthetitek.